Browsed by
Címke: szokás

A stresszelés valójában egy szokás

A stresszelés valójában egy szokás

babaMindannyian zsigerből tudjuk, hogy, hogy mi az, hogy szokás. Ha valaki megkérdezné, azt válaszolnánk, hogy valami olyasmi, amit nap, mint nap csinálunk, folyamatosan szerepel a mindennapjainkban. De van egy olyan megfogalmazása is, hogy: Egy szokás akkor nevezhető szokásnak, ha a dolog nem megtétele nehezebb, rosszabbul érezzük magunkat nélküle, mint ha megtennénk. Az is egy jó definíció, hogy akkor nevezhetünk valamit szokásnak, ha nem kell dönteni ahhoz, hogy megtegyünk-e valamit, hanem szinte automatikusan zajlik.

A stresszelés is valójában egy szokás. Nem a tudatos döntésünkön múlik, hogy stresszesek leszünk-e valamitől vagy sem, hanem beindul egy automatizmus. De valahol mégis valójában rajtunk múlik, hogy valami felidegesít-e bennünket.  Van ami valakire a frászt hozza, és van hogy ugyanaz a dolog másnak teljesen rendjén van. Például egy nagy pók a fürdőszobában kikergetheti az embert a világból, míg egy biológia iránt érdeklődőnek akár klassz dolog is lehet, mert mondjuk ilyen szép nagy példányt még nem látott. De ez más dolgokra is igaz. Ahogy a klasszikus vicc szól: Amikor nem apa, hanem anya viszi a gyereket az oviba kocsival, és este a gyerek vacsoránál megjegyzi, hogy „milyen érdekes, ma egy köcsög és hülye buzi sem volt az utakon.”  Ha egyik ember nyugodt marad, míg a másik ideges lesz ugyanabban a helyzetben, akkor nem a körülmények azok, amiket okolhatunk, hanem mégiscsak „az ön készülékében van a hiba”. 🙂

Ha minden nap ugyanazokon a dolgokon felhúzzuk magunkat, akkor ebben komoly gyakorlatot szerzünk, és ezért aztán nyugodtan nevezhetjük szokásnak az idegeskedéseinket, bosszúságainkat, szorongásainkat, és stresszeléseinket. És minél többször vagyunk benne, annál könnyebben fog jönni. Sajnos. Viszont ha szokásról beszélünk, akkor arról le is tudunk szokni. Ami már közel sem annyira könnyű, mert a szokások ugyanis nagyon ragaszkodó dolgok. Nyilvánvalóan azért alakulnak ki, mert az valamiért jó nekünk. Most persze feltehetjük a kérdést, hogy mi a fene jó van abban, ha minden nap sikerül felhúznom magam valamin? Mi a nyavalyáért aggódom állandóan? Az a helyzet, hogy ezekről a stresszválaszokról alapvetően nem a tudatunk felel.  Amikor valami stressz ér bennünket, olyankor mindenféle testi fiziológiai reakciók indulnak be, és ezek nagyon mélyen belénk vannak kódolva. A vérnyomás megemelkedik, a szív gyorsabban ver, és az adrenalin, kortizol elárasztja a szervezetet. Harcolj, vagy menekülj!  Ezek ősi, és nem tudatos reakciók, ami a kardfogú tigris támadásának kivédésére voltak hivatottak. Azonban a mai stresszeink (nagyobbrészt) nem élet-halál kérdései. A mindennapi problémáink nem kellene, hogy ilyen reakciót váltsanak ki belőlünk. De kiváltanak. Nyeh…

Így aztán ha nem akarunk gyomorfekélyt, agyvérzést, vagy egyéb finomságot kapni, akkor érdemes tenni valamit, ami a nyugodtabb élethez segít hozzá minket. Mivel tudjuk, hogy stresszelés is egy szokás, akkor a válasz pofonegyszerű. Szokjunk le róla! 🙂

Azonban a pofonegyszerű válaszok megvalósítása szinte soha nem egyszerű. Lehet ugyanis valami egyszerű, de elérni ugyanakkor rohadt nehéz. Kockás hasat akarunk? A válasz: több edzés. Meghúztak a vizsgán? Tanuljunk többet! De hiába egyszerű a válasz, ha mégis akármilyen erősen is próbálkozunk, a dolog esetleg mégsem megy.  Egy-egy szokás kialakítása, módosítása sajnos időigényes folyamat. Most itt van az új év, alig telt el belőle egy hónap, úgyhogy akár ki is tűzhetjük ezévi célunkat: szokjunk le a stresszelésről.

Általában szeretünk célokat kitűzni, mert az valahogy jó érzés. Kisebb, nagyobb célokkal van tele az életünk. Vannak álmaink, vannak vágyaink, elképzeléseink, fogadkozásaink.  De vajon hogy dől el az, hogy mi valósul meg, és mi nem? Mi az, amiből valóban lesz valami, más célok meg eltűnnek a süllyesztőben. Minden nap vannak apró célkitűzéseink, amiket megvalósítunk, legyen az akár csak annyi, hogy megfőzzük,  amit elterveztünk, vagy készülünk egy témazáróra az iskolában. Nagyobb, távolabbi céljaink már nem ennyire egyértelműek. Például elképzeljük, hogy szeretnénk lefogyni, vagy arra vágyunk, hogy vegyenek fel az egyetemre,  esetleg akár az, hogy saját vállalkozást indítsunk. Van olyan cél, amire azt gondoljuk, hogy  egyszerű, tudom rá a választ, hogy mit kell tennem, hogy elérjem. Le akarok fogyni? Tehát ezentúl így és így fogok enni, és még eljárok majd futni is. Le akarok szigorlatozni? Egyszerű, minden nap megtanulok ennyit és ennyit, és kész.

És hatalmas lendülettel nekiállunk, és marhára megy is minden, – jó esetben néhány hétig. De aztán elhívnak egy buliba, ahol persze nem tudjuk tartani a diétát, amikor ott vannak a sütik, pizzák, hajnalig fenn vagyunk, és másnap persze futni sincs erőnk, (vagy tanulni) csak egész nap heverünk az elsötétített szobában a fejfájással. A következő nap is kissé lazábbra sikerül, aztán szép lassan feladjuk. És ha nagy nehezen sikerült leadni pár kilót, biztos, hogy több fog visszajönni.

Ugyanakkor vannak, akik képesek végigvinni az elképzeléseiket. Látjuk a fotókat a médiában: ilyen volt-ilyen lett. Küszködött fiatalkorában, rossz tanuló volt, aztán mégis Nobel díjas lett. Ők miért tudták megcsinálni, és mi miért nem? Miért nem tudunk leszokni a dohányzásról? Miért nem készültünk eleget az érettségire/felvételire? Talán nem vagyunk elég elkötelezettek? Lehet, hogy a célunk valójában nem cél, csak egy vágyálom. Ahogy az okos pszichológusok mondják, egy vágyálom akkor válik céllá, ha elköteleződünk mellette, és ha elköteleződtünk, akkor mindent megteszünk érte, és nem érjük be azzal, hogy csak álmodozzunk.  És persze nem adjuk fel a nehézségek szembe jöttekor.  (Idéztem már egyszer, de megint ide illik: “Senkiből sem lesz asztronauta véletlenül .” Keith Ferrazzi)

Nézzük meg, hogy jut el például meg egy kisbaba oda, hogy egy éves korára járni tud. Először az oldalára fordul, aztán néhány hónaposan a hasára, hátára. Szorgalmasan gyakorolja. Később felül, kúszik, mászik, hónapokon keresztül, míg végül egyszer csak diadalmasan feláll. Minden nap csak egy-egy apró dolgot gyakorol. Nem azzal kezdi, hogy azonnal járni akar. Érdemes itt megállnunk egy pillanatra, és elgondolkodni ezen. Amikor a baba először a hasára fordul, akkor az egy kicsi diadal. Ezt a kis diadalt gyakorolja, és ha már jól megy, ez lesz a norma. Ehhez képest kezdi el a következő mozgást. Amikor már könnyen megy a megfordulás, és a kúszás, akkor az lesz a norma.

Akkor most nézzük meg a mi esetünket. Mit szeretnénk elérni? És mi a jelenlegi normánk? Ha a norma a nulla mozgás, akkor ettől a normától nagyon messze van egy sportos, salátaevő normára átállni. De ha mindig csak egy kicsit változtatunk, csak annyit, ami még nem nagyon különbözik az eddigiektől, és azt addig gyakoroljuk, amíg normává válik, akkor az beépül az életünkbe. És amikor már normává vált, akkor lehet továbblépni a következő változtatásra. Mindig csak egy kicsit, de folyamatosan. Ha megrekedünk egy szinten, akkor jusson eszünkbe a kisbaba. Ő sem hagyja abba a gyakorlást. Nem mondja azt, hogy ó, de jó, már tudok ülni, ez így nekem elég is. Újabb és újabb céljai vannak.

Honnan tudjuk, hogy az új szokásunk már a normánk? Akkor válik valami normává, amikor már nem okoz nehézséget a megtétele. Amikor annyira beépült az életünkbe, mint a reggeli fogmosás. Vagyis nem okoz problémát, nem  érezzük azt, hogy jajj, már megint…, hanem inkább hiányzik, ha valamiért kimarad.

Nos hogyan működik mindez a stresszelés szokásával kapcsolatban?

Először is feltehetjük magunknak a kérdést, hogy jó-e ez nekem? Jó-e az, hogy idegeskedem, szorongok, minden apróságon felbosszantom magam? Ha a válasz az, hogy „én ilyen vagyok és kész! Ez nekem jó, tessék engem így elfogadni!” Akkor nincs értelme tovább ragozni a kérdést.

Ha a válasz azonban az, hogy „Nem, az nekem nem annyira jó!” Akkor viszont érdemes kicsit elgondolkodni a hogyan továbbon. Sajnos  instant válasz nincs a kérdésre. A stressz nem egy olyan dolog, mint mondjuk a bokaficam. (Tessék befáslizni és pihentetni!)  A stresszel való megküzdésre mindenkinek magának kell megtalálnia a neki megfelelő választ. Az is egyéni, hogy mit tegyünk, hogy a stresszelés szokásáról le tudjunk szokni. De a következőkben azért majd fogom még boncolgatni egy kicsit ezeket kérdéseket, keresek tippeket, hogy hogyan tudjuk a stresszel kapcsolatos szokásainkat módosítani.