Browsed by
Címke: éber jelenlét

Könyvek a mindfulness meditációról (és még két másik)

Könyvek a mindfulness meditációról (és még két másik)

Már többször is szó volt itt a blogon arról, hogy a stressz csökkentésére egy nagyon hatékony módszer a meditáció. Rengeteg féle meditáció létezik, és a legjobb megtanulni azokat, valamilyen tanfolyamon. Ha azonban nincs lehetőségünk tanfolyamra menni, mert olyan helyen lakunk, ahol ilyesmi nem elérhető, vagy egyszerűen csak időnk nincs rá, akkor érdemes a youtube-hoz, vagy könyvekhez fordulni. Most három könyveket ajánlok, amelyek bevezetnek a mindfulness meditációs technikába, illetve a hátteréről is információkat szerezhetünk.

Ezeken túl ajánlok még két másik könyvet is, egy átfogó, sokféle meditációt felvonultató gyüjteményt, illetve van még egy kakukktojás olvasnivaló ajánlatom is, ami nem kifejezetten meditációról szól, hanem annál többről, a boldogságról, és annak megtalálásáról. 🙂


kabat-zinnAz egyik kedvencem Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy – Éberségmeditáció a mindennapi életben c. könyve. Ebben a könyvben az éber figyelem meditációról kapunk ismereteket. Elménk hajlamos a gépies működésre és arra, hogy elveszítse a kapcsolatot a “most”-tal, azzal az egyedüli idővel, amelyben élünk, növekedünk, érzünk, szeretünk. Többnyire nem vagyunk ébren a jelen pillanatban feltáruló különleges szépségek és lehetőségek számára. Az éber figyelem lényegében a felébredettségről szól, a meditáció pedig nem más, mint a jelen pillanat éberségének módszeres kifejlesztése. 

https://www.libri.hu/konyv/jon_kabat-zinn.barhova-mesz-ott-vagy.html


szondyUgyancsak az éberségmeditációról szól, vagy angol kifejezéssel, a mindfullnessről egy magyar pszichológus, Szondy Máté munkája. A címe:  Megélni a pillanatot – Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája. Kutatások szerint az átlagember ébren töltött idejének 47%-ban gondolatai elkalandoznak attól, amit tesz. Ennek azonban ára van: amikor elménk csapong, lényegesen kevésbé érezzük magunkat elégedettnek, mint amikor jelen vagyunk a pillanatban. A tudatos jelenlét nem más, mint figyelmünk irányításának különleges módja az “itt és most”-ra.

https://www.libri.hu/konyv/dr_szondy_mate.megelni-a-pillanatot-1.html


blackSzintén mindfulness téma Anna Black gyönyörű kiadású könyve: Tudatos jelenlét- Mindfulness a mindennapokban. Aki hagyja, hogy figyelme elkalandozzon attól, ami éppen megtörténik vele, az lemarad saját életének tekintélyes részéről. Elszalaszt sok apró, értékes pillanatot, legyen az egy szép épület látványa munkába menet, egy szerető gonddal elkészített étel íze, vagy a felismerés, hogy szeretteinknek szükségük van ránk. Aki tudatosság nélkül él, és nem ismeri saját hibáit és belső erejét, az elmulasztja személyiségfejlődésének lehetőségeit.

https://www.libri.hu/konyv/anna_black.tudatos-jelenlet.html


gaudingHa valami átfogóbbat keresnél esetleg, akkor ajánlom Madonna Gauding-tól a Meditáció bibliája könyvet. Ebben 140 meditáció van leírva, könnyen követhető „használati utasítással”. Ezek a meditációk nem kötődnek valláshoz, hanem a modern, rohanó életünkben a mindennapi sttresszoldást, megnyugvást segítik elő. A Libriben jelenleg nem kapható, de talán más könyvesboltokban, antikváriumban, vagy könyvtárban tudsz hozzájutni egy példányhoz.

https://www.libri.hu/konyv/madonna_gauding.a-meditacio-bibliaja.html

Illetve angolul megtalálhatod az Amazonon ezen a linken.


szendi_gaborSzendi Gábor: Értelmes szenvedés: Boldogság című könyve nem annyira a meditációról szól, hanem inkább arról, hogy minél inkább hajszoljuk a fogyasztói társadalom által mindenhonnan ránk zúduló hamis boldogságképet, annál kevésbé leszünk boldogok. A valódi boldogság ugyanis szinte mindig küzdelemmel, verejtékkel, nyugtalansággal jár: az érzést a remény és a kétség közti hányódás, a kudarcok és a sikerek, a meg nem értettség és az elismertség, a kitaszítottság és az elfogadottság váltakozása jellemzi. A boldogság valójában ott él mindannyiunkban – csak fel kell ismernünk, és meg kell tanulnunk élni vele.

https://www.libri.hu/konyv/szendi_gabor.az-ertelmes-szenvedes-a-boldogsag.html

Mi a különbség a tények és a vélemények között?

Mi a különbség a tények és a vélemények között?

velemenyA múltkor arról írtam, hogy nem árt, ha észrevesszük saját vakfoltjainkat.  Ezt a gondolatot most egy kicsit tovább folytatnám. Az sem árt, ha különbséget tudunk tenni a tények és vélemények között.

Érdemes  elgondolkodni azon, hogy a véleményeink vajon mennyire helytállóak. Sokszor úgy tekintünk a világra, hogy a véleményt összekeverjük a tényekkel. Az például lehet egy tény, hogy valakin sok háj van. Mérhető, meghatározható.  (Bár hozzáteszem, a „sok-kevés” fogalom is csak egy viszonyrendszer, és nézőpont kérdése. Ugyanakkor létezik fiziológiai optimum, amihez viszonyulhatunk.) De a példa kedvéért tételezzük fel, hogy az illető tényleg kövér.  Az viszont, amikor azt halljuk, hogy „azét vagyok kövér, mert az anyám is, nagyanyám is kövér volt, és én kövér géneket örököltem”. Ez már csak egy vélemény.  Ráadásul könnyen lehet téves vélemény, mert ha feltételezzük is, hogy valóban kövér géneket örökölt az illető, ettől még egyáltalán nem biztos, hogy valóban a gének miatt kövér. Egy éhínség idején azok, akik kövér géneket örököltek, ugyanúgy képesek soványak lenni, mint a nem kövér géneket öröklők. Azaz valószínűbb, hogy azért hájas az illető, mert teret engedett ennek a génnek, magyarán olyan étkezési kultúrát tanult otthon, és követi felnőttként is, ami kövérré tette. (És, ha tényleg igaz, hogy kövér géneket örökölt, akkor tudván ezt a tényt, valójában sajnos még inkább az ő felelőssége, hogy odafigyeljen arra, hogy mit eszik, vagy mit sportol. Ugyanúgy, ahogy például egy világos bőrt öröklő embernek jobban oda kell figyelnie arra, hogy ne égjen le.)

A világban egyébként elég kevés valódi tény van. Sokkal több a vélemény. Az a szokásunk, hogy a véleményünket szeretjük tényként beállítani, legyen bármiről is szó, biztonságérzetet ad. Sokkal jobb egy olyan világban élni, ahol azt gondoljuk, hogy tények vesznek körül, mint egy olyanban, ahol a vélemények bizonytalansága, folyton változó volta lenne a keret. Szeretjük úgy hinni, hogy a házunk falainak keménysége, szilárdsága tény.  Hiszen mérhető, kiszámolható. Valójában ez is csak vélemény, mert egy földrengés simán megmutathatja, hogy ez csak egy vélemény volt, ráadásul téves, ha az a ház összedőlt.

Ugyancsak szokásunk, hogy ezeket a kialakult véleményeinket nem szeretjük megváltoztatni. Nem szeretjük azt a gondolatot, hogy hibás feltételezéssel éltünk eddig. Sokszor foggal körömmel ragaszkodunk hozzá, még akkor is, amikor már réges-rég leeshetett volna a tantusz, hogy a véleményünk valahol hibádzik.  Ennek ellenére igazolásokat keresünk  arra, hogy a vélekedésünk jó volt és helyes. Akkor érezzük jól magunkat, ha a „na ugye, hogy nekem volt igazam” állapotában lehetünk. Az egónk azt akarja, hogy az ÉN véleményem kell, hogy helyes legyen. És ha valamiért a másik ember állítása lesz mégis az, ami az adott helyzetben jobban beválik, akkor rosszul érezzük magunkat.  Ez a ragaszkodás az egyes véleményeinkhez sokszor megakadályozza azt, hogy változhassunk. Ha tényként kezeljük azt a véleményt, hogy: „Én ilyen vagyok! Nem tudok/nem vagyok képes megváltozni”, akkor az valóban meg fogja nehezíteni a változást.  Esetenként annyira, hogy fel sem merül bennünk, hogy esetleg az a véleményünk, miszerint „én olyan vagyok, aki nem tudom abbahagyni, nem tudom elkezdeni, nem tudok változtatni az… akármin”, netán téves elgondolás lenne, és így persze bele sem fogok abba, hogy ezen módosítsak.

Ezért célszerű lenne, ha a magunkról – és időnként a világról is – alkotott véleményeinket ne kezeljük megdönthetetlen tényként.  Sokkal jobban járunk, ha a véleményeinket időnként átgondoljuk. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden egyes ellenkező véleményt el kell fogadnunk. Az, aki állandóan változtatja a véleményét, pont annyira hibás megközelítésben él, mint az, aki mindenáron ragaszkodik a saját elképzeléséhez. Az igazság valahol középen van. Nem odaát.

Fogadjunk, hogy nem vagy jelen

Fogadjunk, hogy nem vagy jelen

vizililiomokMiközben ezt olvasod, most éppen hol tartózkodsz? Nem arra gondolok, hogy Budapesten, vagy Győrben, vagy hogy otthon, esetleg épp egy kávézóban. Hanem arra, hogy a gondolataid, és a tested egy helyen van-e? Le mernék fogadni, hogy nincsenek együtt. Ajánlok egy fogadást. A tétje legyen az, hogy ha én nyerek, akkor egy percig próbálj meg csak magadra figyelni.
Szóval fogadjunk, hogy az elméd egész máshol járt az elmúlt néhány percben, mint ahol épp vagy, vagy amit épp csinálsz. Talán valami múltbéli eseményen gondolkodtál, netán valami eljövendő csinálnivalón, terven. Nos? Mi volt a figyelmed fókuszában? A közel, vagy régmúltban barangoltál? Vagy a jövőt tervezgetted? Ha azt mondod, hogy de, bizony a jelenben voltál, mert éppen az internetet böngészted, olvasgattál, egyik blogról, hírportálról, vagy közösségi oldalról a másikra ugrálva, az sajnos nem ér. Mert akkor sem a testedben tartózkodtál, hanem egy virtuális világban.
Ha a testedben lettél volna, akkor érezted volna azt, hogy most éppen, ebben a pillanatban hol van feszültség benne. Egy kissé szorosabb érzés a lábszáradban, némi nyomás a gyomornál, esetleg az állkapcsodat szorítod a kelleténél jobban. Az is lehet, hogy a válladban van kis merevség. Nézz egy pillanatra körül magadban, laza vagy mindenhol? Ugye nem?

Akkor bizony nyertem. De hozzá kell tennem, hogy igazából ez az átlag, ez az, amit túlnyomórészt mindannyian folyamatosan csinálunk. Nagyon ritkák azok a pillanatok, amikor valóban a testünkben vagyunk, és a pillanatot éljük át. Viszont a jelen pillanatban töltött röpke idő nagyon fontos. Ezek azok a percek, amikor észrevesszük, hogy testünk is van, és a testünknek igényei vannak, amiket nem hagyhatunk büntetlenül figyelmen kívül. Régen rossz, ha ezt már csak akkor vesszük észre, amikor mondjuk gyomorfekélyünk keletkezik, vagy ha rendszeresen fáj a nyakunk, hátunk a feszült izmoktól.

Szóval a következő percben próbálj meg magadra figyelni. Nem a gondolataidra, nem a jövőre, múltra, a vágyaidra, nem az érzelmeidre, hanem arra, ahogy a fizikai tested ül, áll, vagy fekszik, az milyen érzés. Milyen érzés a testedben lenni. Hol van benne feszültség? Ha érzed, lazítsd el!, Engedd meg magadnak az ellazulást. Valószínűleg nem a következő egy percben kell megoldanod a legnagyobb problémádat, – hiszen akkor nem ezt olvasgatnád- tehát nyugodtan kisérletezhetsz. Egy percet próbálj meg úgy eltölteni, (akár timert is beállíthatsz) hogy csak arra figyelsz, ami van, és a feszültségeket lazítsd el magadban. Megígérem, hogy nagyon pihentetően fog hatni! 🙂

Mindfulness meditációval a stressz ellen

Mindfulness meditációval a stressz ellen

mindfulnessSzámtalan meditációs módszer létezik, nem csak buddhista, hanem sok, más alapokon nyugvó is. A meditációs módszerek döntő többsége abban segíti a meditálót, hogy a gyakorlással könnyebb lesz számára a tudatosság, a pillanatban, a jelenben levés, illetve javítja a fókuszt, és a koncentrálást is. Korábbi posztban már említést tettem a buddhista meditáció egyik gyakorlati használatáról a hétköznapi életben. Ez  a Mindfulness meditáció, ami a koncentráció, illetve az éberségmeditáció kombinációja.

A Mindfulness Jon Kabbat-Zinn és munkatársai nevéhez fűződik. (Kabat-Zinn – Lipworth – Burney, 1985) Kórházi kezelés során 90 krónikus fájdalommal küzdő betegnek megtanították az éber, vagy más néven tudatos jelenlét meditáció (mindfulness meditation) alapjait. A 10 hetes program végén szignifikáns különbség mutatkozott a fájdalom és a stressz csökkenésében a programban résztvevőknél, a kontrollcsoporthoz képest.

A mindfulness meditáció alapja

A mindfulness meditációban az első lépés a ki-, és belégzés éber figyelése eredetileg a buddhista Ānāpānasati suttán (MN 118) alapul. Az éber jelenlét meditáció a légzésfigyelésen túl, a továbbiakban pedig a test, az érzetek, és érzések, gondolatok éber megfigyelését tűzi ki célul. A tudatos jelenlét lényege, hogy ítélkezés nélkül figyeljünk a tapasztalásainkra. Arra figyelünk, hogy éppen mi történik a testünkben, a tudatunkban. És itt a fontos az, ami történik, és nem az, hogy az a valami épp miért történik, vagy, hogy ez nekünk jó-e vagy rossz. Lehetőség szerint igyekszünk nem fűzni értékítéletet a tapasztaláshoz.

A mindfulness meditációnak már közel 30 éves múltja van, számtalan helyen alkalmazzák. Az eredeti MBSR azaz a Mindfulness-based Stress Reduction programot aztán később követte az MBCT  Mindfulness-based Cognitive Therapy. Ezt a programot 2001-ben Jon Kabbat-Zinn munkatársai dolgozták ki, Mark Wiliams, John Teasdale és Zindel V. Segal.  Az MBSR, mint a nevéből ki is tűnik, a stressz csökkentésre helyezte a hangsúlyt, míg az MBCT-t eredetileg szorongással, depresszióval küzdő páciensekre szabták. (A kettő egyébként nagyon hasonló,  elsősorban a beteg-csoportok összetételében van különbség.)  Az MBCT programba belépő szorongással, depresszióval, álmatlansággal, vagy más problémával  küzdő páciensek jelentős részénél szintén javulás következett be néhány heti Mindfulness meditációt követően.

A meditációról sokan azt gondolják, hogy ki kell üresíteni az agyat, vagy, hogy nem kell mást tenni, csak magányosan, némán üldögélni lótuszülésben a sarokban. Ez elég messze áll a valóságtól. Az agyat egyrészt nem lehet kiüresíteni, mert a gondolatok folyama állandó. Bármit is teszünk, mindig újra és újra előbukkannak.  Hiú ábránd azt hinni, hogy majd egyszer csak képesek leszünk megállítani a gondolatainkat.  A tudat természetéhez hozzátartozik a gondolatok áramlása. Amit viszont meg tudunk tenni, az az, hogy a figyelmünket újra és újra visszatereljük arra, amire szeretnénk figyelni, vagy koncentrálni.  Azzal, hogy igyekszünk regisztrálni azokat a pillanatokat, amikor az agyunk, figyelmünk a választott tárgyáról elkalandozik, valójában a tudatosságunkat növeli. Másrészt nem is kell feltétlenül lótuszülésbe csavarni magunkat.  Ugyan nem árt, ha le tudunk ülni naponta pár percet gyakorolni – egy közönséges széken ülve is megtehetjük-, de akár a napi tevékenységeink közepette is tudunk éber figyelemmel lenni magunk iránt.

Itt és most

Az éber jelenlét meditáció az „itt és most”-ra helyezi a hangsúlyt. A meditáció során az előtörő érzéseink és gondolataink ítéletmentes elfogadására törekszünk.  Nem ítélkezünk, és egyben igyekszünk elkerülni azt, hogy egy egy-érzés, vagy gondolatcsíra lavinává növekedjen és eluralkodjon rajtunk.  Mindenki ismeri azt a jelenséget, amikor egy apró, és alapvetően semleges gondolatból eljutunk valami rettentő szorongató, kellemetlen rágódáshoz. Ritkán szokott az ember leülni azzal az elképzeléssel, hogy elhatározom, hogy márpedig most a következő fél órában stresszelni akarok, vagy szorongani van kedvem.  Általában ez valahogy „magától” jön. Egyik gondolat követi a másikat, és máris kész a nyomorúságos állapot.  Nos a mindfulness meditáció abban segít, hogy ezeket az állapotokat még  apró „hógolyó” méretükben észrevegyük, és így esetleg van esélyünk megakadályozni a lavina elindulását és kiteljesedését.  Ha például azt  vesszük észre, hogy már megint egy olyan gondolat bukkant fel, amiről már megtapasztaltuk, hogy hajlamos a rágódás felé terelni minket, akkor azzal, hogy észrevesszük, és megfogalmazzuk magunkban, „nocsak: aggódás, aggódás”, akkor már pusztán ezzel a felismeréssel is elvesszük a veszélyes élét. Azaz a mindfulness meditáció lényege ezáltal a tudatosság növelése.

A mindfulness meditáció jellemzői

  •  A figyelem jelenre való irányítása
  • Odafigyelés a testi érzetekre, érzésekre, gondolatokra.
  • Ezeket a tudatosított érzéseket, gondolatokat elfogadjuk, és ítélkezés-mentesen megfigyeljük.
  • Ezáltal növekszik a tudatosságunk, gyakorlottabbak leszünk az éber jelenlétben.

A mindfulness meditáció eredete

A korai buddhista szövegekben kétféle meditációról olvashatunk, ezek a szamatha és vipasszaná.  A Buddhizmus későbbi időszakaiban továbbiakat is kifejlesztettek, mint például a különböző tibeti, vagy a Zen buddhista meditációk.

  1.  A szamatha meditáció két célja: a lehető legnagyobb koncentráció, fókusz valamire, illetve a mentális folyamatok lecsendesítése.
  2. A vipasszaná meditáció szintén koncentrációs gyakorlatokkal kezd, majd a koncentráció egy szintjén az érzékelési és mentális folyamatok részletes, érzelem-, és értékelésmentes megfigyelésére tér rá. A kontempláció során a következő 4 dologra figyelünk: a test figyelése, az érzetek, a mentális állapotok és a „mentális objektumok” éber megfigyelése.

A Mindfulness meditációba mind a két fentebbi típusú meditáció be van építve. A légzésre való fókusz a Szamatha meditációból, míg a testre és érzésekre, gondolatokra való odafigyelés a Vipassana meditációból ered.

Rossz szokások

Rossz szokások

körömrágás
A stressz tuti jele például a körömrágás.

Van olyan rossz szokásod, amitől esetleg szeretnél megszabadulni? Nem a függőségekről beszélek, mint pl. a dohányzás, vagy alkohol-probléma. Ezekhez nem akarok hozzászólni, mert ez az addiktológusok dolga. Csak olyan hétköznapi rossz szokásainkról szólnék, mint például a körömrágás, orrturkálás, lábrázogatás, vagy akár a bazdmegezés és hasonlók. Amit napközben számtalanszor művelsz, szinte anélkül, hogy tudnál róla?

A múltkori bejegyzésben a jelen-levésől írtam, arról, hogy jó, ha tudatában vagyunk annak, hogy most éppen mit csinálunk.  Angolul „mindfulness” ennek a megfelelője, azaz „éber jelenlét”. Később még fogok erről több mindent is írni, most még csak a rossz szokásokra térnék ki először.

Szóval a szokások: ezekkel az a helyzet, hogy olyan automatikusan zajlanak, hogy gyakran nem is vesszük észre. Ezt fura így mondani, mert a külvilág persze látja, csak nekünk olyan, mintha egy rajtunk kívül levő dolog mozdítaná a kezünket, és sokszor észre sem vesszük.  Itt a probléma az, hogy nem igazán vagyunk tudatában annak, amit csinálunk.  Vagyis gyakorlatilag nem vagyunk jelen.  Az agyunk valami egész más helyen jár, nem ott, ahol a testünk van. Úgyhogy először is arra kell rávenni az agyat, hogy regisztrálja ezt a tevékenységet. Ezt elég egyszerű megtenni, például meg lehet próbálni azt, hogy néhány napon keresztül számolja az ember, hogy hányszor érez késztetést a rossz szokásra. Nem kell letenni róla, nem kell abbahagyni, csak egyszerűen számolni. Valószínűleg egy szép nagy szám fog kijönni.

Előfordulhat, hogy egyedül a számolástól egy idő után úgy érzi az ember  valahányadik számnál, hogy elindul a keze, de félúton mégis leteszi. Pompás! Ebben az esetben lehet, hogy nem is kell mást tenni, minthogy folytatni a számolást és igyekezni minden nap egyre kisebb számokat elérni, egészen addig, amíg napi nulla nem lesz.

Ha a szokás ennél makacsabb, akkor a következő feladat az, hogy néhány napig számolni a késztetéseket, majd utána megpróbálni arra figyelni, hogy mi váltja ki ezt a dolgot. Idegesség, szorongás, unalom, stressz?  Valószínűleg ha egy darabig figyelünk, akkor lesz valami benyomásunk arról, hogy mitől indul el a folyamat.

Azonban a feszültséget okozó stresszes helyzeteket sokszor nem tudjuk befolyásolni. Nem tudjuk az iskolában a tanárt lecserélni, a hektikus munkamenet sem mindig áll a befolyásunk alatt. Ha ilyen események váltják ki a rossz szokásunkat, – és a számolás nem volt elég az elhagyásához, – akkor megpróbálhatjuk egy kevésbé rongáló szokásra lecserélni a szokásunkat. Valószínűleg könnyebben fog menni, mint az illető szokás izomból történő elhagyása. Érdemes a rossz szokáshoz hasonló érzékleti dolgot kell keresni. Ha a körmünket rágjuk, akkor szintén a kezünkkel érdemes valami mást csinálni.  Olyan mozdulatot érdemes választani, ami csökkenti a feszültségünket, de nem esik áldozatul a körmünk. Körömrágás helyett például megpróbálhatjuk, hogy összedörzsöljük az ujjainkat. Vagy ha a bazdmegről lenne jó leszokni, akkor valami más kötőszót kell kitalálnunk, ami szintén levezeti azt az indulatot, ami miatt kimondjuk.  Az egyik tesóm autózás közben pl. a hülye köcsög és hasonlók helyett a „majom” kifejezést használja. Ez a kocsiban ülő gyerekek fülének is sokkal viccesebb.

A lényeg, hogy a számunkra kielégítő módosítást kell megtalálni. A módosított szokás lehetőleg valami olyan legyen, ami nem okoz kárt, és nem gusztustalan a többi ember számára, mert különben semmit nem nyertünk a szokás változtatásával.

Azért nem árt, ha tudjuk, hogy azzal, ha az egyik szokást lecseréltük egy kevésbé káros másikra, a stresszkezelésünk módszere ettől még nem igazán változott meg. Persze minden bizonnyal kellemesebb látvány másoknak, ha nem azt kell nézniük, ahogy mondjuk rágjuk a körmünket, vagy dobolunk a lábunkkal, de ettől még bennünk ugyanúgy megmaradhat az a feszültség, amit a körömrágással próbáltunk kezelni, csak épp most valami mást teszünk a kezünkkel, és nem a körmünk fog áldozatul esni a stressznek. Ez a megoldás igazából tüneti kezelésnek nevezhető, mert a lényegen még nem változtattunk. A stressz továbbra is ugyanúgy hat ránk, akár a körmünket rágjuk, akár az ujjainkat dörzsöljük össze.

Mindazonáltal egy lépéssel így is közelebb jutottunk a megoldáshoz, a jobb stresszkezeléshez, mivel jobban tudatába jövünk a dolgoknak azzal, hogy képesek lettünk éberen jelen lenni azokban a pillanatokban, amik eddig “szinte” a tudtunk nélkül zajlott.  A továbbiakban majd lesz még szó más praktikákról is, amik segíthetnek a stressz hatékonyabb kezelésében, úgyhogy folyt köv.