Browsed by
Címke: döntési stressz

Ha kaphatnál ajándékba 100, vagy 150 dollárt, melyiket választanád? Biztos?

Ha kaphatnál ajándékba 100, vagy 150 dollárt, melyiket választanád? Biztos?

dollarGyakran gondoljuk azt, hogy  egy szokás kialakításához akaraterő kell csak és kész. És aki elbukik valamilyen szokásának a kialakításában, annak gyenge az akaratereje. „Nem tudom tartani a fogyókúrám”,  vagy „nem járok edzeni két hónapja” ettől aztán megrendül a magunkba vetett hitünk, önbizalmunk, azt kezdjük hinni magunkról, hogy gyenge az akaraterőnk. Ez azért nem egészen így van.

Kutatók csináltak egy kísérletet, ahol először megkérdeztek embereket, hogy mit választanának, ha most kaphatnának 100 dollárt, vagy egy hónap múlva 150-et. Az emberek többsége racionálisan gondolkodik,  tud számolni, és belátja, hogy a 100 dollárnál a 150 jelentősen több. És  hacsak nincs valamiért most azonnal szüksége egy kis pénzre, a többség, kb. 80%-uk a 150 dollárt választotta. Viszont ha előtte feltettek nekik sok „vagy-vagy” eldöntendő kérdést, (amiknek egyáltalán semmi köze nem volt ehhez a 100-150 dollár választási kérdéshez) akkor a döntéshozó, racionális képességük „kifáradt”, és saját jól felfogott érdekükkel ellentétesen, az azonnali 100 dollárt választották.

Ugyanezt a kérdést feltették  más kontextusban is. Férfiakat és nőket két-két csoportra osztottak. Az egyik csoport férfinak csinos nők fényképét mutatták meg a kérdés előtt, a másik csoport férfinak nem szép nők képeit. A nőket ugyanígy két csoportra osztották, és jóképű, illetve nem jóképű férfiakról láthattak fotót. Ebben a kísérletben egy érdekes eredmény született. Itt ugyanis csak az egyik csoport döntött az érdekeivel ellentétesen, az azonnali, de gazdaságtalan 100 dollár mellett. Azok a férfiak, akiknek csinos nőket mutattak. 🙂 Láthatjuk, hogy a döntéseinket nagyon sok minden befolyásolhatja, méghozzá olyan dolgok, amikre józan ésszel nem is számítanánk.

Ugyancsak gyengébben döntünk, amikor kialvatlanok, fáradtak, vagy éhesek vagyunk. Ilyenkor lassabbak, határozatlanabbak vagyunk, és azok a döntéseink, amelyek normál állapotunkban nem okoznak problémát, ilyenkor kevéssé megbízhatóak.

A döntés összefügg az akaraterővel, hiszen amikor valamit meg akarunk tenni, el kell döntenünk, hogy valóban megtesszük-e azt a dolgot, vagy sem. Eldöntjük, hogy felállunk-e a fotelból, hogy megcsináljuk a fekvőtámaszokat, vagy maradunk a tévé előtt?  Mindebből következik az, hogy ha csupán akaraterővel akarunk megoldani valamit, akkor például az a döntési képességünk, hogy mit egyek: sütit, vagy almát, elmenjek-e futni vagy sem, nagyon könnyen csorbát szenved ha pl. fáradtak vagyunk. Egyéb zavaró tényezőkről nem is beszélve. Hiába határoztuk el magunkat korábban a diétára, edzésre, egész egyszerűen ilyenkor nem vagyunk a döntési képességünk, és ezzel együtt akaraterőnknek sem a teljes birtokában.

Tehát ha azt látjuk, hogy  a szép elhatározásaink, terveink kezdenek dugába dőlni, nem kell ostorozni magunkat. Viszont nem árt ha tudjuk azt, hogy pusztán akaraterővel nem fogunk tudni minden akadályon átugrani, és jó, ha előre megpróbálunk felkészülni az ilyen esetekre is.

A választás szabadsága?

A választás szabadsága?

oraEgy nap elég időm lesz. Elég időm lesz megtenni azt, amit szeretnék. Elég időm lesz felkészülni karácsonyra, és nem az utolsó pillanatban a tömegben vásárolni. Elég időm lesz a arra, hogy elmenjek újra futni, elég időm lesz arra, hogy egészséges kajákat főzzek vacsorára. Elég időm lesz felkészülni a nyelvvizsgára, vagy elég időm lesz elolvasni a könyveket, amiket kinéztem magamnak.  Elég időm lesz kipihenni magamat, és annyit aludni, amennyire szükségem lenne.

Nem tudom, hogy elérhető-e ez az állapot egyáltalán. Valószínűleg nem. Mindig újabb és újabb vágyak, ötletek, tennivalók gyűlnek össze, és egyszerűen a nap nem áll annyi órából, ahányra szükségem lenne. Gyakorlatilag annyi tevékenységet szeretnék bezsúfolni az életembe, amennyit fizikai képtelenség lenne elvégezni. Ezért aztán csalódom. Csalódom magamban, mert a nyelvvizsga be nem látható távolságba kúszik, mert a futás ma is elmarad, pedig szép idő van.

A matek pedig elég egyszerű:

adott a rendelkezésre álló idő, (T) és az az idő, amit a valamire szeretnénk fordítani (V)

Ha T ugyanannyi, vagy nagyobb, mint V, akkor minden rendben, de ha T kisebb, mint V, akkor baj van.  Akkor egyenes út vezet a csalódáshoz, amikor nem végzünk a teendőinkkel, amikor úgy érezzük, hogy állandóan rohanunk, de soha nem érünk a dolgunk végére. Amikor állandó időhiányban szenvedünk.

Az antropológusok szerint úgy 100 ezer évvel ezelőtt az őseinknek sokkal több szabadideje volt. Heti 15-20 órát töltöttek vadászattal, gyűjtögetéssel, és a fennmaradó időben olyan dolgokkal foglalkoztak, ami nem tartozott szorosan az életfenntartáshoz.  Pihenés, játék, gyerekekkel  foglalkozás.  stb.  Ahogy egyre komplexebbé vált az élet, a mezőgazdaság kialakulásával úgy vált egyre hosszabbá a munkaidő, annyira, hogy mostanra már a napi 10 óra munka sem ritkaság, hanem mondhatni  elvárás a munkáltató részéről. És a munkaidő után még otthon is vannak tennivalók.

Mondhatjuk, hogy „nincs ingyen ebéd” hiszen ahhoz, hogy azt az életszínvonalat el tudjuk érni, amire vágyunk, ahhoz sok pénzt kell keresni, ergo: sokat kell dolgozni. Egzisztenciális dilemmába botlunk, amikor ezt a kérdést megpróbáljuk  felfejteni. Kell a pénz, hogy megvegyük a laptévét, gyümölcscentrifugát, vagy bármit, de az időnket viszont feláldozzuk a civilizáció oltárán. Ha viszont nem keresünk annyit, akkor persze nemcsak a nagy lakásra, házra, de a nyelvtanfolyamra, vagy karate tanfolyamra sem lesz lehetőségünk, mert nem lesz rá pénzünk.

Körbe vagyunk véve lehetőségekkel, amik mind vonzóak számunkra.  Azonban minél több választási lehetőségünk van, annál elégedetlenebbek leszünk.  Ha 50 dolog közül lehet választani,  vagy kettő közül, akkor az ötvenből sokkal kevésbé valószínű, hogy a legjobbat ki tudjuk szúrni.  Egyszerűen nincs időnk, energiánk arra, hogy minden szempontot figyelembe vegyünk.  A legegyszerűbb dolgunk akkor van, ha nincs választási lehetőség, csak egy adott kimenetel létezik.  Ha már választani kell, akkor az feszültséget jelent, és elégedetlenséget is, mert a választásunkat később megbánhatjuk.

Egy kísérletben diákoknak fotótanfolyamot hirdettek, ahol azt mondták, hogy a tanfolyam ingyenes, de az egyik csoporttól azt kérték, hogy a végén a legjobb képet, amit csináltak, fel kell ajánlani a tanfolyam számára.  A másik csoport számára viszont hagytak választási lehetőséget, hogy felajánlhattak egy képet, de egy héten belül még módosíthatták a választásukat.  Később letesztelték, hogy mennyire voltak elégedettek, és azok, akik választhattak, sokkal kevésbé érezték magukat elégedettnek a fotó kiválasztásában, mint azok, akiknek nem volt lehetősége választani.

Szóval azon mélázom most, vajon a napi választásainkban, amikor eldöntjük, hogy mire szakítunk idő, mibe fektetünk energiát, és mennyit, vajon mennyire tudunk elégedettek lenni? Tudunk-e úgy lavírozni a vágyaink, kötelességeink, és lehetőségeink között, hogy a döntéseinket később ne bánjuk meg túlságosan?

A rendelkezésünkre álló idő minden nap 86.400 másodperc.  Minden nap. Ennyiből gazdálkodhatunk. Mi fér ebbe bele? Nem akarunk néha túl sokat?

A döntés is stresszt okoz – Mi az a döntési fáradtság?

A döntés is stresszt okoz – Mi az a döntési fáradtság?

dontesA legtöbb ember akkor megy el az edzőterembe, amikor valamit változtatni akar, amikor valami különösképpen nem tetszik önmagán. Akár a fogyás a cél, akár az, hogy némi izmot magára pakoljon, – a cél az, hogy valami változzon. Ez azonban sok-sok RAM-ot igényel az agytól. A változáshoz nem elég annyi, hogy külsőleg történjen valami velünk, hanem , – ami tulajdonképpen még fontosabb, – hogy a változás belül történjen meg, a tudatunkban. (Ha belül nem változunk, akkor ez teljesen alá fogja ásni a terveinket. Ilyen az is, amikor nagy nyeremények sokszor nagyon hamar kifolynak a nyertesek kezéből, mert a gondolkodásukat nem tudták megváltoztatni.)

Rengeteg időt eltöltünk azzal, hogy keresgélünk: Mit együnk? Hogyan eddzünk? De  nem foglalkozunk azzal, hogy: Hogyan gondolkozzunk? Mindjárt megpróbálom megmagyarázni. Simán felszaladnak ránk a kilók, amikor például esténként chipset majszolunk. De itt nem a chips a lényeg, hanem az, ahogy gondolkozunk, ott van az eb elhantolva. Ha csak megszabadulnánk a chipstől, és helyette mondjuk mandulát rágcsálunk, az ideiglenesen persze működik, de csak rövid távon, és az nem elég. Amint kissé több stressz, szorongás, feszültség van bennünk, nagyon hamar visszajönnek az egészségtelen kaják a tányérra. Ugyanez érvényes a sportra is. Egy rövid ideig elmegyünk futni, edzeni, de amint valami nehézség adódik, annak is vége.

Azaz a gondolkodásunkban van valami, ami előbb-utóbb akadályt képez előttünk. A kérdés, hogy vajon mi ez?

Nos kutatók szerint naponta 3-4 órát is eltöltünk naponta azzal, hogy különböző dolgoknak ellenállunk.  Kezdve a reggeli felkeléssel, amikor szívünk szerint még ott heverésznénk az ágyban egy jó darabig, folytatva azzal, hogy szívesebben üldögélnénk a reggeli tea, kávé mellett, beszélgetve, de el kell indulni dolgozni. Ha már elindultam, akkor döntenem kell, hogy buszra, vagy villamosra szálljak? stb..stb… És ez így megy egész nap. És az, hogy állandóan döntenünk kell, és ellent kell állnunk valamiféle késztetésnek, ez bizony az agyat rettentően elfárasztja. A döntési készségünk szó szerint totálisan kimerül a nap folyamán, felemésztve minden akaraterőnket. Mindehhez még hozzájárul az is, hogy nem vagyunk egyformák.  Van, aki élete során olyan helyzetekbe került, hogy ez a készsége erősebbé vált, és vannak, akik jobban ki vannak szolgáltatva saját maguknak.

A kutatások szerint, minél alacsonyabban iskolázott valaki, és minél szegényebb körülmények között él, annál kevesebb az akaratereje, amikor például végigsétál egy szupermarket több ezer árut tartalmazó polcai előtt.  De aki magasabb végzettséggel rendelkezik, többnyire az is több dologgal jön ki, mint amit felírt a bevásárló listájára. És persze amíg vásároltunk, minden egyes tétel, ami a kosárba kerül egy-egy döntést jelent. Vegyem-e meg a drágább, de egészségesebb terméket, vagy az olcsóbb másikat?

És hogy mindezt még fokozzuk, azok, akik fogyókúráznak, azoknak különösen stresszes a döntés, ugyanis a kalóriahiány és a vércukor ingadozások számottevően csökkentik a döntési képességet. A Dartmouth Egyetem kutatása szerint a kalóriahiányban szenvedők rosszabbul teljesítettek az akaraterő teszten. Azok, akik szénhidrátot kaptak, azok  a teszt során 50%-al több akaraterőt mutattak. Sajnos ez a hatás mindössze 1-2 órán át tartott. Az a csoport pedig, akik fehérjét és némi glukózt kaptak, azoknál az akaraterő növekedése 3-4 órára nyúlt.

Kérdés, hogy mit is kezdjünk ezekkel az információkkal?
Talán, ha igyekszünk kevesebb döntéshelyzet elé állítani magunkat a nap folyamán, akkor nem fárad el túlságosan a döntéshozó énünk, és marad még annyi akaraterőnk délutánra, hogy elmenjünk futni. Magyarán pl. ne tervezzünk bevásárlást a kocogós napokra. És lehetőleg ne menjünk éhesen vásárolni, mert olyankor a rosszabb, egészségtelenebb kaják mellett döntünk. Az is segíthet, ha megpróbálunk jó szokásokat kialakítani, mert ha valamit megszokásból csinálunk, akkor annál a dolognál egyszerűen nincs szükség döntésre. Akkor visz minket az automatikus szokás, és ilyenkor talán nem terheljük túl a döntéshozó rendszerünket.