Perfekcionizmus, avagy elégedett vagy magaddal?

Perfekcionizmus, avagy elégedett vagy magaddal?

Megosztom:

elegedett2Elégedett vagy most, ebben a pillanatban azzal, aki vagy? A testeddel, a viselkedéseddel, a szokásaiddal, a tudásoddal? Hogyan nézel magadra, ha belenézel a tükörbe? Ez így most tökéletes úgy, ahogy van? És ha nem, akkor mikor leszel elégedett? „Ha a …. megtörténik, akkor elégedett leszek.” A pontok helyére helyettesítsd be, amire vágysz. Ha lediplomázom, ha lefogyok, ha izmosabb leszek, ha lesz csajom/pasim, ha megtanulok spanyolul, ha…ha….ha….

Én nem ismerek senkit, aki tökéletesen elégedett lenne magával. Mindenki talál magán olyan dolgokat, amikkel nincs kibékülve. Túl sovány, vagy kövér, vagy ha épp pont jó a súlyod, akkor nem elég izmos, vagy ha elég izmos, akkor lehetne szebben formált egy-egy izomcsoport, vagy ha az is minden jó, akkor nem tetszik az orrod, vékonyszálú a hajad, nem tudsz eleget valami témában, gyakorlatilag bármi lehet a vágy tárgya.  Ha feltesszük azt a kérdést, hogy mikor lesz az a pont, amikor elégedettek leszünk magunkkal, akkor ez egy örökké görgethető ideál. Ha elérjük a …bármit…, akkor valami más kerül az elégedetlenségünk középpontjába.

Írtam már ezt-azt a szokásokról, (jelen pillanatban 8 poszt van jobb oldalt a Kategóriák alatt, amik valamilyen módon a szokásokhoz kötődnek) és arról is, hogy hogyan tudunk  egy-két dologban változást elérni.  Most viszont felteszem a kérdést, vajon mindenáron a tökéletességet kell hajszolnunk? Egy olyan tökéletességet, ami nem érhető el soha, mert mindig lesz valami, ami új és újabb elégedetlenségre ad okot magunkkal kapcsolatban. Azt hiszem az egyik legfontosabb szokás lenne az, hogy megtanuljuk azt, hogy elégedettek legyünk azzal, aki vagyunk. Ez nem jelenti azt, hogy ne próbáljunk meg lefogyni, ha kövérek vagyunk, ne tanuljunk tovább, vagy ne próbáljunk meg egészségesebben étkezni, sportolni. Csak azt jelenti, hogy ha valamilyen célunkat esetleg nem-, vagy csak részben érjük el, akkor attól még lehetünk elégedettek önmagunkkal.

A normál gondolkodásunk valahogy úgy néz ki, hogy: kitűzök egy célt, dolgozom érte, és ha elérem, akkor boldog leszek.  Elérem pl. az ideális súlyt, és boldogan fogok a tükörbe nézni. Ha sikerül megtartanom, akkor egy idő után az a testforma normává válik, és már nem lesz a kiapadhatatlan öröm forrása. Elértem, és kész. Elkezdek mással elégedetlen lenni. Akkor mondjuk az lesz a legfőbb bajom, hogy miért nem tudok felszabadultan viselkedni nagyobb társaságban? Miért szorongok, stresszelek, vagy épp miért hozok rosszabb jegyeket haza a suliból?

És persze azt remélem, hogy egyszer, majd valamikor, valamitől ezek egy csapásra elmúlnak, és én OK leszek. De a helyzet az, hogy nem, nem egyszer, majd történni fog valami, hanem most, ebben a pillanatban történik.

Most kellene, hogy jó legyen, és elégedett legyek. Nem majd, valamikor a jövőben. Ha arra törekszünk, hogy maga a gyakorlás legyen az elégedettségünk forrása, akkor az egész életünk lesz elégedett. Mert az életünk maga a folyamat. Ha csak a cél elérése tölt el elégedettséggel, akkor lesz ugyan az életünkben néhány pillanat, amikor valamivel elégedettek voltunk, de ez jóval kevesebb pillanat lesz, mint amennyi lehetne. Ha viszont magát az utat, a folyamatot élvezzük, akkor egyre többször lehetünk elégedettek magunkkal.  Ha minden egyes leckének tudunk örülni, amit megtanultuk, ha minden egyes nap megveregetjük a vállunkat és büszkék vagyunk magunkra, hogy sportoltunk valamit, (legyen az akár csak 5 fekvőtámasz) vagy minden olyan napot sikerként fogunk el, amikor kihagytuk a Fornettis pogácsát délután. Amikor nem kényszerként könyveljük el azt amit csinálunk, hanem büszkék vagyunk magunkra, mert úgy tekintünk a tevékenységeinkre, hogy egy “újabb lépést sikerült megtennem az utamon”.

Jó, tudom, a halálunk még nagyon messze van, de ha eljön, akkor hogyan fogunk visszatekinteni az életünkre? Küszködtem, elégedetlen voltam egész életemben, és soha nem értem el azt, amit szerettem volna? Vagy úgy, hogy többnyire elégedett voltam, azzal, aki vagyok, és az életem tele volt boldog pillanatokkal?

Az elégedettséget adó hozzáállást nem könnyű megtanulni, de nem is lehetetlen. A lényeg az, ha szokásunkká tesszük, és tudatosan úgy próbálunk rápillantani az életünk folyására, hogy hálásak legyünk a lehető legtöbb mindenért, az közelebb visz minket egy elégedett élethez. Ha az életünk pillanatnyi boldogságai felett nem siklunk el, hanem ráfigyelünk, és benne vagyunk a pillanatban. Ez lehet akár csak a napsütés, a jó idő, vagy az, hogy teáztunk, esetleg egy jót futottunk, vagy élvezzük, hogy megtanultunk, és most már tudunk egy szép verset. Öröm, hogy leülhetünk a barátainkkal beszélgetni. Lehet bármi. Sokszor úgy siklunk el a jó dolgok felett, mintha az nem is lenne említésre méltó.

Nyilván nem “öröm és bódottág ” az ember egész élete, még akkor sem, ha igyekszik hálás lenni a jó pillanatokért. Hiszen mindig jönnek nyomorúságos pillanatok, stressz és csalódás is. Eszembe sincs felhozni azt az elcsépelt smoncát, hogy “találjuk meg mindenben a jót”. Van, amiben nagyon nehéz jót találni, és van, amiben lehetetlen. De azt igenis mondom, hogy figyeljünk oda azokra a hétköznapi dolgokra, amiben meg tudjuk találni a pozitívumot, amiből profitálhatunk.

Egyszer anyukám azt mondta nekem, hogy ha meg akarok jegyezni egy boldog pillanatot, akkor mondjam ki, fogalmazzam meg magamban, hogy most, itt ebben a pillanatban mi az, aminek örülök. Ne hagyatkozzak csak az érzésre, hanem foglaljam mondatba. Nem kell hangosan kimondani, elég, ha csak gondolatban elmondom magamnak, hogy most mi az, ami épp boldoggá tesz. Azt kell mondjam, nagyon igaza volt. Több, mint húsz éve, hogy ezt hallottam tőle, de még mindig emlékszem arra, amikor ezt először kipróbáltam. Fel tudom idézni a helyet, az érzést, és a látványt is.
Minél több ilyet gyűjtünk, annál több boldogságot fogunk magunkénak tudni.

Megosztom:

2 thoughts on “Perfekcionizmus, avagy elégedett vagy magaddal?

  1. Leírni nemtudom mennyire hálás vagyok a mostani posztodért, mert nagyon jól összefoglaltad azt amire most szükségem van. 🙂 Köszi!

Comments are closed.

Comments are closed.