Most akarom! Azonnal!

Most akarom! Azonnal!

Megosztom:

csigaManapság mindenki azonnal akar mindent. Habár lehet, hogy nemcsak ma, hanem ez valami örök tulajdonságunk, bár van egy gyanúm, hogy régen talán nem voltunk ennyire türelmetlenek. Egy kódexíró-rajzoló esetleg évekig dolgozott ugyanazon a könyvön, egy barokk ruhakölteményt sem varrt meg a varrónő egy nap alatt. A festményekről nem is beszélve.  És most még csak a használati tárgyak közül választottam néhányat, nem is beszéltem a piramisokról. 🙂

Mostanság azt szeretnénk, hogy minden legyen instant, azonnal oldódó. Vegyél kávékapszulát, mert az mindössze két mozdulat, és már a kávéfőzőbe se kell belelapátolni a porkávét. Hm. Na, nem mintha én kivétel lennék, és nem szeretném, mostazonnalderögtön elérni a célomat. Ugyanakkor szeretem azt hinni magamról, hogy képes vagyok hosszú időn át koncentrálni dolgokra, hogy képes vagyok olyan célokat is bevállalni, és végigvinni, ami nem valósul meg egy nap alatt. Van a céljaim között olyan, amivel már több éve küzdök, de nem adtam fel, és van olyan is, amit tavaly kezdtem el, és most is dolgozom rajta. (Félreértés ne essék,  én sem valósítok meg mindent, amibe belefogok!)

Mindazonáltal nekem elég jól bevált, hogy valami nagyjából elképzelhető határidőt tűzök magam elé, és azt igyekszem tartani. Ha megvan az elhatározásom, és az elérendő célom, akkor a következő lépésem általában az, hogy megpróbálom kitalálni, milyen lépéseket kell tennem azért, hogy elérjem. Magyarán, apró darabokra szeletelem a nagy falatot.  Minél kisebb, annál jobb. Ha könyvet írok, akkor nem az lebeg a szemem előtt, hogy 300 oldalt akarok összerakni, hanem csak annyi, hogy egy-két oldal legyen meg naponta.

A határidő egyébként egy nagyon trükkös dolog tud lenni, akár felszeleteltem a nagy feladatot kicsikre, akár nem. Mert a nagy kérdés, vajon az a határidő mennyire reális? Lomb Kató néhány hónap alatt megtanult egy idegen nyelvet. (Aki esetleg nem ismerné a nevét: 16 nyelven tolmácsolt, fordított.) Nekünk vajon mennyi időnk fog a tervünkre rámenni? Valószínűbb a néhány év, mint a néhány hónap. Az egy dolog, hogy látjuk képzeletben magunkat, amint ékes angolsággal beszélünk, az viszont egy másik, hogy frusztrálóan, rohadt lassan fogunk haladni. Ott van a fejünkben az idea, a szuper önmagunkról, de ez csak egy fantázia arról, hogy amikor – egyszer, majd valamikor a jövőben – odaérünk, akkor az milyen szuper lesz.

Ez a kép, a csodálatos önmagunk, sajnos nem a jelen, nem a most, nem ez a pillanat, ami éppen zajlik. Nem arra kell várnunk, hogy majd, ha megvan a nyelvvizsga, az milyen jó lesz, és majd akkor boldogok leszünk. Arra kellene koncentrálnunk, hogy ebben a percben, amit éppen csinálunk, az legyen számunkra az öröm. A folyamat legyen az élvezet, ne a célhoz kössük a vágyunkat. Annak örüljünk, amit éppen most teszünk, azaz a pillanatnyi haladást kellene élvezni. Függetlenül attól, hogy valamikor majd letesszük a nyelvvizsgát, majd rend lesz a házban, vagy olyan izmaink lesznek mint egy body buildernek.

Magyarán, ha a mindennapi lépéseket nem értékeljük, akkor a végeredményt sem fogjuk. Mert mindig lesz olyan ember, aki jobban tudja nálunk, aki rendesebb, erősebb, jobb alakú, karcsúbb, okosabb, akármilyenebb. Soha nem lesz egy olyan pont, amikor hátradőlhetünk, és azt mondhatnánk, hogy nnna, kész. Innentől nem kell tennem semmit. És mivel ez a tökéletes pont a jövőben soha nem fog eljönni, ezért az a legjobb, ha minden nap úgy közelítünk az aznaphoz, ahhoz a tevékenységhez, mint egy kis győzelem. Amikor minden nap megveregethetjük a vállunkat: szépen csináltad! Megdicsérlek! Ha minden nap azzal a tudattal tesszük a dolgainkat, hogy ez a helyes, ez az egészséges, az  előrevivő, akkor az egész életünk helyes lesz, egészséges és előrevivő. 🙂

Én egyébként imádom az előtte-utána fotókat, ahol láthatom azt, honnan indult el az illető, és hová érkezett. Ez roppantmód inspiráló. Sajnos, általában, ami mögötte van, az már többnyire visszariasztja az embert. Lefogyott valaki negyven kilót? Hú! Ötvenet? Hatvanat? Még húúúbb! És aztán megtudjuk, hogy ezt több év alatt érte el, úgy, hogy közben semmi máson, csak csirkemell filén, salátán és rizsen élt, akkor már nem is annyira vonzó a dolog. Ebből következik az is, hogy ha például a karcsúsodás reményében olyan diétát választunk, mint például a káposztaleves, vagy hasonló agyament diéták, akkor annak az lesz a következménye, hogy egyrészt menet közben is rohadt pocsékul érezzük magunkat, hiszen ki akarna boldogan egész életében káposztán élni? Másrészt ha lefogytunk pár kilót, akkor persze visszatérünk ahhoz az étkezéshez, ami korábban már kövérré tett minket. Ennek meg a következményét nem is ecsetelem. Értelmetlen az egész. Ugyanez érvényes azokra, akik három hónap alatt akarnak body builder izmokat, ezért a gyúrás mellé tolják a szteroidos cuccot.  És  amint abbahagyják, leeresztenek, mint a kipukkadt lufi.

Ezerszer jobban jár az ember, ha a folyamatra koncentrál.  Akkor minden nap jól fogja érezni magát, nemcsak akkor, amikor feltette az i-re a pontot. A cél is kell persze, de nem az az elsődleges, hanem amit nap, mint nap megélünk. Az életet ma éljük, nem holnap, és holnapután, vagy jövőre.

Megosztom:
Comments are closed.