Browsed by
Szerző: Eszter

Mi tesz boldoggá?

Mi tesz boldoggá?

Mindannyian arra vágyunk, hogy boldogok legyünk. (Meglepetés! Ja, nem.) Sokan kutatták, és kutatják most is, számtalan elmélet van, sok pszichológiai tanulmány sorol fel 5-7-9-10 stb. akárhány  összetevőt, kezdve a hála gyakorlásától a sportoláson át, egészen az önmegvalósításig. Én nem szeretnék ebben a kérdésben különböző pontokat felsorolni, megtették már sok százan előttem, inkább ajánlok egy-két könyvet a témában, illetve egy videót, ami igen szórakoztatóan beszél a boldogságról.

mi tesz boldogga

A témát egyébként azért hozom fel, mert számomra az elmúlt másfél év sokkal boldogabb volt, mint előtte sok akárhány. Nem arról van szó, mintha korábban boldogtalan lettem volna, hiszen van családom, gyönyörű gyerekem, szerető férjem, nem nyomorgunk, mondhatom, hogy rendezett körülmények között élek, mégis, ami változott, az az, hogy elkezdtem írni, és végre nem csak a blogjaimat, hanem szórakoztató könyvet. Érdekes módon, noha rengeteg stresszel, hullámheggyel, hullámvölggyel jár maga az írás, ennek ellenére élvezem. (Vagy talán épp ezért? Franc tudja.) Mindenesetre amióta rátaláltam erre, a számomra annyi örömmel járó elfoglaltságra, mindenkinek csak azt tudom ajánlani, keressen magának olyan hobbit, tevékenységet, akármit, amiben kiteljesítheti a (Maslow piramis csúcsán található) önmegvalósítási igényét, és sokkal közelebb lesz ahhoz az állapothoz, ami a boldogságot jelenti számára.

Nos, először álljon itt egy könyv, ami tudományos igénnyel elemzi, hogy hány féle boldogság létezik, és hogy soha nem késő elindulni azon az úton, ami a boldogsághoz vezet minket.


boldogsag

Szendi Gábor: Értelmes szenvedés a boldogság

Modern világunkban mindannyian a boldogságot kergetjük: fényesebb karrierért, jobb kocsiért, kellemesebb életkörülményekért, külföldi nyaralásért robotolunk – de vajon boldognak is érezzük magunkat, ha vágyaink teljesülnek? Igazat mondanak-e irigyelt ismerőseink családi fotói, ahol még a kutya is tökéletesnek látszik, vagy mindez csupán a látszat?
Szendi Gábor szerint az élvezetközpontú, anyagias boldogságeszmény elszakadt attól az evolúció során kialakult és mindannyiunkban meglévő, bonyolult és gazdag élménytől, amely az akadályokkal való megküzdés eredménye, a boldogság igazi kulcsa. A boldogság ugyanis nem tétlen pihenés, hanem folytonos úton lét: áldozatos munka, kétség és remény, elismertség és mellőzöttség, siker és kudarc váltakozása.
Az Értelmes szenvedés: a boldogság az agykutatás, a genetika és az antropológia eredményeire támaszkodva bizonyítja be, hogy a boldogságot a saját küldetésünk felismerése, a sorsunkban rejlő lehetőségek kibontakoztatásáért vállalt felelősség és a minket éltető közösséghez való hazatalálás jelenti. Szendi részletesen bemutatja a boldogság evolúcióját és pszichológiáját, de gyakorlati útmutatást is nyújt olvasójának. Ugyanis soha nem késő! A boldogság egy képesség, amely mindannyiunkban ott szunnyad – vegyük kezünkbe a sorsunkat, és tanuljunk meg élni vele!


A következő ajánlatom, nem tudományos alapokon nyugszik. A szerző egy év történetét meséli el, amikor minden hónapban megpróbált egy-egy szokást  kialakítani, ami boldogabbá tenné az életét.

boldogsagtervGretchen Rubin: Boldogságterv

“Egy esős délutánon Gretchen Rubin a föld legprózaibb helyén, egy belvárosi buszon megvilágosodik. Rádöbben, hogy vánszorog a nap, de rohannak az évek, múlik az idő, ő pedig nem koncentrál eléggé azokra a dolgokra, amelyek igazán számítanak. Ott, abban a szent pillanatban eldönti, hogy rászán egy évet a boldogságára. A Boldogságterv ennek az egy évnek a friss, lenyűgöző nyomon kísérése, humoros, bölcs krónikája. Annak a tizenkét hónapnak a kalandjait meséli el, amikor Rubin az ókori bölcsek, a modern tudomány, valamint a popkultúra tanácsait alkalmazva a boldogságot kereste.A tanulságos, mégis szórakoztató, gondolatébresztő, de lenyűgözően olvasmányos könyv nyomán mindannyian kedvet kapunk életünk megváltoztatásához. Azonnal hozzá akarunk látni, hogy kis lépésekkel nagy változást vigyünk véghez. ,,Ez a könyv már az ötödik oldalnál boldoggá tett. És minél tovább olvastam, annál boldogabb lettem. Csupa nagyszerű ötlet, életem minden területén változást hozott a szerelemtől a pénzig, a munkától a játékig, az írástól a diétás kóláig.”- A. J. Jacobs


És végül, de nem utoljára egy TED videó a boldogság tudományáról.  (A videó elindítás után a jobb alsó sarokban kiválaszthatjuk a magyar feliratot. )

Dan Gilbert: The suprising science of happyness

 

Meg kéne csinálnom, el kellene kezdenem, le kellene szoknom… – könyvet kéne írnom

Meg kéne csinálnom, el kellene kezdenem, le kellene szoknom… – könyvet kéne írnom

tort szarnyIsmerős az, amikor beszélgetések során azt mondjuk a másiknak, hogy „igen, igen, le kéne fogynom pár kilót”?  Vagy:  „bármikor abba tudom hagyni a dohányzást”.  Vagy: „Meg kéne tanulnom angolul.”

Ezek a kijelentések csak afféle gondolatkísérletek.  Igazából a csoportnyomás és közgondolkodás hatására mondjuk őket, nem azért, mert valóban meg is akarjuk csinálni. Ott lebegnek ugyan a gondolataink között, néha fel-fel bukkannak, amikor szóba kerül a téma, de valójában nem érdekel minket eléggé ahhoz, hogy tegyünk valamit érte.

Egy-egy ilyen gondolattal akkor tudunk érdemben előrelépni, ha a célokhoz nyomós ok is társul. Ez a nyomós ok lehet külső, vagy belső is. Külső ok lehet, ha például azért akarunk leszokni a dohányzásról, mert  a gyerekünk születik, és aggódunk érte. Vagy megkecsegtetnek egy külföldi állással, amihez elengedhetetlen a nyelvtudás. Belső ok lehet, ha olyan egészségi problémánk lett, ami miatt kénytelenek leszünk lefogyni.

Ilyenkor az addig csak szóban mondogatott változtatni való elkezd valódi formát ölteni.  Ugyanakkor nem kell megvárnunk, hogy a körülmények (akár a külső, akár a belső körülmények) változzanak ahhoz, hogy egy változást elindítsunk. Nem kell megvárni, hogy csak akkor kezdjünk fogyókúrába, amikor már az egészségünket veszélyezteti a hízás. Megtehetjük azt is, hogy egy üres óránkban leülünk, és végiggondoljuk ezeket a barátainknak gyakran mondogatott „kellene” állításainkat, és keresünk hozzá egy kellően nyomós indokot, amiért érdemes tenni is valamit. A „meg kéne tennem” kifejezést változtassuk „csinálom, mert…” gondolattá.

A „le kéne fogynom” váljon „lefogyok, mert…” és itt lehetőleg több, konkrét dolog álljon. Az általában nem elég, ha általánosságokat mondunk, mint pl. az, hogy akkor: szebb leszek, vagy egészségesebb leszek. Ezek is okok természetesen, de túl semmitmondóak.  Ezekkel nagyon nehéz azonosulni. Az sokkal jobb, ha tudok olyan konkrét célokat találni, ami nem általánosság, hanem nekem fontos. Mint pl. az, hogy nem fogom szégyellni a hasamat, és végre elmehetek strandra a barátaimmal.  Vagy: fel tudom venni a kedvenc nadrágomat. Vagy az, hogy ki akarok menni jövőre Londonba két hétre, és ehhez kell a nyelvtudás. Minél több konkrét céllal támogatod meg az elképzelésedet, annál könnyebb lesz azt aktív változásba fordítani. Amit valóban el akarsz érni, és jó okkal, az sikerülni fog. Nincs általános recept, de ha valamit tényleg szeretnél, akkor meg fogod találni hozzá a kellő indíttatást.

Hosszú-hosszú időn keresztül motoszkált bennem, hogy “könyvet kéne írnom”.  És nem nagyon tettem semmit, egészen tavaly nyárig. Akkor jött egy ötlet, és én elkezdtem bújni különféle írástechnikákról, sztori felépítésről, és egyéb írással kapcsolatos dolgokról az internetet. Fél éven keresztül mást se csináltam, csak előkészítettem magamat arra, hogy az ötletemet képes legyek formába önteni. Több hónapon keresztül olvastam különféle szakmai anyagokat, és közben egyetlen sort se írtam, de tudtam, hogy ezek az információk létfontosságúak ahhoz, hogy olyat alkossak majd, amivel – legalább én  – meg leszek elégedve. Aztán szeptemberben leültem és nekikezdtem írni. Mostanra befejeztem az első kötetet, és hamarosan kész leszek a másodikkal is. Menet közben legalább ötször átírtam, és még mindig, valahányszor belelapozok, újra, meg újra találok benne javítanivalót. Persze az, hogy körülbelül 240.000 szó a papíron van, az még csak a legelső lépés.  Innen jön, mondhatni a neheze, 😛 kiadót keresni, és ha akad rá, akkor újra, meg újra kijavítani.

A statisztikák szerint minden 100 beküldött kéziratból kb. 1-5% az, ami valóban megjelenik, szóval szurkoljatok nekem, légy szíves! 😀

(Az írás mellett még elszórakoztam a borító tervezésével is. Valami affélét képzelek el, mint a fenti kép.)

Nem szeretünk megválni dolgoktól – Rend a lelke mindennek

Nem szeretünk megválni dolgoktól – Rend a lelke mindennek

rend a lelkeSzeretek vásárolni, és úgy sejtem, nem vagyok egyedül ezzel. Habár a férjem például kifejezetten utál mégcsak bemenni is egy plázába. Amúgy neki is vannak olyan boltjai, ahová, – ha tehetné – naponta járna.  A nők az öltözködés, és lakáscsinosítás szokásának hódolnak, ők az Ikea katalógus lapozgatói, a férfiak a készülékekre buknak, az enyém például a különböző kézi és kerti szerszámok rendületlen, és lelkes vásárlója.

És szép lassan telerakjuk a lakást hasznos, és kevésbé hasznos dolgokkal, mivel elengedni viszont  nem szeretjük a tárgyainkat. Legyen az bármi.  Megválni a tárgyaktól sokkal nehezebb, mint felhalmozni.  Ráadásul ha egy pici gyűjtögető hajlamunk is van, akkor pláne nehézzé válik a történet. Én például krónikus könyvvásárló vagyok, és rettenetesen szenvedek, ha meg kell válnom tőlük. Pedig rengeteg olyan könyvem van, amit valószínűleg nem fogok még egyszer elolvasni.  Mégis ott van a polcon, hátha egyszer kedvem lesz hozzá megint. Időnként azért erőt veszek magamon, végigbogarászom őket, és néhány zsáknyi könyvtől megpróbálok megszabadulni, elajándékozni, eladni. A maradék meg a pincében várja sorsa jobbra fordulását.

A holmik felszaporodása ráadásul azzal jár, hogy helyet kell nekik biztosítani, és rendben kell őket tartani, különben egy idő után már semmit sem fogunk megtalálni. Minden tárgyat tisztogatnunk kell, és ha elkerül a helyéről, akkor helyre kell rakni őket.  Amint bekerül egy tárgy a lakásba, rettentő boldogok vagyunk. Ki ne örülne egy új …öööö… bárminek? 🙂  Kipróbáljuk, felpróbáljuk, nézegetjük,megmutogatjuk a családnak. Aztán letesszük valahová. Véletlenszerűen. Ahol éppen van hely. Esetleg a fél éve vásárolt polc doboza még mindig a kamrában foglalja a helyet, vagy a gardróbból már gyakorlatilag kiömlik a sok ruha, és mindenhol tárgyak tömkelege, olyan tárgyaké, amiknek szemmel  láthatóan nem volt soha helyük.

Nemrég vettem megint egy könyvet, – mi mást? 🙂 Marie Kondo a szerző, “Rend a lelke mindennek”.  Az író olyan mélységekig vitte a rendrakást, hogy szerintem alig maradt tárgy a lakásában, mivel nemcsak rendbe teszi a dolgokat, hanem közben szelektál is. Méghozzá kegyetlenül. A mottója valami olyasmi, hogy:

Ha valamelyik tárgyadat nem szereted igazán, akkor azt ne is tartsd meg! 

Én egészen zseniálisnak tartom ezt a gondolatot. Vannak például olyan bögréim, tányérjaim, amiket valamikor, valakitől kaptam, kidobni nem akarom, de valójában utálom őket, szinte soha nem eszem belőlük. Vannak olyan ruhadarabjaim, amiket ugyan én vettem, de ma már nem tetszik, és hiába nem híztam/fogytam ki belőlük, mégse voltak rajtam már egy éve.  Csak a helyet foglalják, rossz érzés kézbe venni őket, kukába velük!  A könyv nyomán, ha nem is az egész lakást, de legalábbis a saját ruháimat átválogattam, és megszabadultam egy csomótól. És igaza volt a szerzőnek, sokkal jobb érzés azóta a szekrényembe nyúlni.

Egy másik rettentő hasznos ötlet az, hogy érdemes felvenni azt a szokást, hogy a lakásba beérkező tárgyaknak azonnal találjunk helyet. És az a hely lehetőleg ne egy olyan felület legyen, mint egy asztal, vagy konyhapult, vagy valaminek a teteje, mert az másra szolgál. A konyhapult előbb-utóbb tele lesz nemhasznált robotgépekkel, az asztal pedig alkalmatlan lesz arra, hogy bármit is csináljunk rajta. Amíg minden egyes beérkező új tárgynak tudunk helyet biztosítani egy szekrényben, addig jó. De előbb-utóbb eljön az  a pillanat amikor már nem fér bele… Ilyenkor nem árt a revízió, vagyis felteszem magamnak a kérdést: az újonnan bejövő tárgyukhoz hasonló többire (pl. különböző konyhai robotgépek) valóban szükségem van? Biztos, hogy az elektromos citromfacsaró kell nekem? Netán a tésztakészítő gép, amit XY nénitől kaptunk úgy húsz évvel ezelőtt?

Visszatérve a könyvre, mindenkinek ajánlom, aki úgy érzi, hogy elborítják a cuccok. Még ha nem is fogadjuk meg a szerző minden javaslatát, csak néhányat közülük, már akkor is sokkal felszabadítóbb érzés, akár abba az egyetlen szekrénybe benézni, amit rendbe raktunk, és legfőképpen kiszelektáltunk.

A halogatás, avagy a nagy kövek és apró kavicsok meséje

A halogatás, avagy a nagy kövek és apró kavicsok meséje

stonehenge-sunriseTételezzük fel, hogy van egy halom nagyobb és kisebb kövünk, kavicsunk. Ha ezt el kell hordanunk, mert építeni akarunk valamit belőle, és meg akarunk tölteni egy talicskát a kövekkel, akkor azt úgy tesszük, hogy előbb a nagyobb darabokat dobáljuk bele, aztán a kis kövekkel, kavicsokkal kitöltjük a köztük levő réseket.  Ez az értelmes megoldás, nem?

Ha az életünkben eljön egy olyan időszak, amikor fontos elhatározásra jutunk valamivel kapcsolatban, például bele akarunk kezdeni valamibe, (edzés, fogyókúra, felvételi, bármi…) akkor miért tesszük mégis azt, hogy a nagy építőkövek egymásra rakása helyett hagyjuk, hogy elmenjenek a napjaink, heteink, éveink apró-cseprő napi kavicsok, homok tologatásával? Amikor folyamatosan halasztgatjuk a „nagy álom” megvalósítását?  Amikor hagyjuk elmenni a napjainkat anélkül, hogy tettünk volna egy-egy (akár apró) lépést az álmunkért?  Vagy ha mégis, de aztán nagyon hamar feladjuk. Mert szó, ami szó, az a talicska nehéz lesz, ha benne vannak a nagy kövek is.

Az életünk végén vajon lesz egy olyan építmény, amire büszkék lehetünk, amiben benne lesznek a nagy darabok? Vagy ottmaradnak az út mellett, és csak egy halom szétszóródott kavics és homok lesz a birtokunkban, mert csak azokkal töltöttük a napjainkat?

Most akarom! Azonnal!

Most akarom! Azonnal!

csigaManapság mindenki azonnal akar mindent. Habár lehet, hogy nemcsak ma, hanem ez valami örök tulajdonságunk, bár van egy gyanúm, hogy régen talán nem voltunk ennyire türelmetlenek. Egy kódexíró-rajzoló esetleg évekig dolgozott ugyanazon a könyvön, egy barokk ruhakölteményt sem varrt meg a varrónő egy nap alatt. A festményekről nem is beszélve.  És most még csak a használati tárgyak közül választottam néhányat, nem is beszéltem a piramisokról. 🙂

Mostanság azt szeretnénk, hogy minden legyen instant, azonnal oldódó. Vegyél kávékapszulát, mert az mindössze két mozdulat, és már a kávéfőzőbe se kell belelapátolni a porkávét. Hm. Na, nem mintha én kivétel lennék, és nem szeretném, mostazonnalderögtön elérni a célomat. Ugyanakkor szeretem azt hinni magamról, hogy képes vagyok hosszú időn át koncentrálni dolgokra, hogy képes vagyok olyan célokat is bevállalni, és végigvinni, ami nem valósul meg egy nap alatt. Van a céljaim között olyan, amivel már több éve küzdök, de nem adtam fel, és van olyan is, amit tavaly kezdtem el, és most is dolgozom rajta. (Félreértés ne essék,  én sem valósítok meg mindent, amibe belefogok!)

Mindazonáltal nekem elég jól bevált, hogy valami nagyjából elképzelhető határidőt tűzök magam elé, és azt igyekszem tartani. Ha megvan az elhatározásom, és az elérendő célom, akkor a következő lépésem általában az, hogy megpróbálom kitalálni, milyen lépéseket kell tennem azért, hogy elérjem. Magyarán, apró darabokra szeletelem a nagy falatot.  Minél kisebb, annál jobb. Ha könyvet írok, akkor nem az lebeg a szemem előtt, hogy 300 oldalt akarok összerakni, hanem csak annyi, hogy egy-két oldal legyen meg naponta.

A határidő egyébként egy nagyon trükkös dolog tud lenni, akár felszeleteltem a nagy feladatot kicsikre, akár nem. Mert a nagy kérdés, vajon az a határidő mennyire reális? Lomb Kató néhány hónap alatt megtanult egy idegen nyelvet. (Aki esetleg nem ismerné a nevét: 16 nyelven tolmácsolt, fordított.) Nekünk vajon mennyi időnk fog a tervünkre rámenni? Valószínűbb a néhány év, mint a néhány hónap. Az egy dolog, hogy látjuk képzeletben magunkat, amint ékes angolsággal beszélünk, az viszont egy másik, hogy frusztrálóan, rohadt lassan fogunk haladni. Ott van a fejünkben az idea, a szuper önmagunkról, de ez csak egy fantázia arról, hogy amikor – egyszer, majd valamikor a jövőben – odaérünk, akkor az milyen szuper lesz.

Ez a kép, a csodálatos önmagunk, sajnos nem a jelen, nem a most, nem ez a pillanat, ami éppen zajlik. Nem arra kell várnunk, hogy majd, ha megvan a nyelvvizsga, az milyen jó lesz, és majd akkor boldogok leszünk. Arra kellene koncentrálnunk, hogy ebben a percben, amit éppen csinálunk, az legyen számunkra az öröm. A folyamat legyen az élvezet, ne a célhoz kössük a vágyunkat. Annak örüljünk, amit éppen most teszünk, azaz a pillanatnyi haladást kellene élvezni. Függetlenül attól, hogy valamikor majd letesszük a nyelvvizsgát, majd rend lesz a házban, vagy olyan izmaink lesznek mint egy body buildernek.

Magyarán, ha a mindennapi lépéseket nem értékeljük, akkor a végeredményt sem fogjuk. Mert mindig lesz olyan ember, aki jobban tudja nálunk, aki rendesebb, erősebb, jobb alakú, karcsúbb, okosabb, akármilyenebb. Soha nem lesz egy olyan pont, amikor hátradőlhetünk, és azt mondhatnánk, hogy nnna, kész. Innentől nem kell tennem semmit. És mivel ez a tökéletes pont a jövőben soha nem fog eljönni, ezért az a legjobb, ha minden nap úgy közelítünk az aznaphoz, ahhoz a tevékenységhez, mint egy kis győzelem. Amikor minden nap megveregethetjük a vállunkat: szépen csináltad! Megdicsérlek! Ha minden nap azzal a tudattal tesszük a dolgainkat, hogy ez a helyes, ez az egészséges, az  előrevivő, akkor az egész életünk helyes lesz, egészséges és előrevivő. 🙂

Én egyébként imádom az előtte-utána fotókat, ahol láthatom azt, honnan indult el az illető, és hová érkezett. Ez roppantmód inspiráló. Sajnos, általában, ami mögötte van, az már többnyire visszariasztja az embert. Lefogyott valaki negyven kilót? Hú! Ötvenet? Hatvanat? Még húúúbb! És aztán megtudjuk, hogy ezt több év alatt érte el, úgy, hogy közben semmi máson, csak csirkemell filén, salátán és rizsen élt, akkor már nem is annyira vonzó a dolog. Ebből következik az is, hogy ha például a karcsúsodás reményében olyan diétát választunk, mint például a káposztaleves, vagy hasonló agyament diéták, akkor annak az lesz a következménye, hogy egyrészt menet közben is rohadt pocsékul érezzük magunkat, hiszen ki akarna boldogan egész életében káposztán élni? Másrészt ha lefogytunk pár kilót, akkor persze visszatérünk ahhoz az étkezéshez, ami korábban már kövérré tett minket. Ennek meg a következményét nem is ecsetelem. Értelmetlen az egész. Ugyanez érvényes azokra, akik három hónap alatt akarnak body builder izmokat, ezért a gyúrás mellé tolják a szteroidos cuccot.  És  amint abbahagyják, leeresztenek, mint a kipukkadt lufi.

Ezerszer jobban jár az ember, ha a folyamatra koncentrál.  Akkor minden nap jól fogja érezni magát, nemcsak akkor, amikor feltette az i-re a pontot. A cél is kell persze, de nem az az elsődleges, hanem amit nap, mint nap megélünk. Az életet ma éljük, nem holnap, és holnapután, vagy jövőre.

A rágózás vajon tényleg csökkenti a stresszt?

A rágózás vajon tényleg csökkenti a stresszt?

ragozo-lany
Kutatók bebizonyították, hogy a rágózás tényleg csökkenti a stresszt.

„Édes fiam, köpd már ki azt a rágót!” Vajon hányszor hallottuk ezt már? Az iskolákban a tanárok kifejezetten nem szeretik, ha egy nebuló rágózik, pedig a rágózás egy stressz-csökkentő tevékenység. Legalábbis így tartja a közvélekedés. Mellesleg véleményem szerint az iskolai létre nagyon is ráfér, hogy csökkenjen benne a gyerekek (és a tanárok) stressz szintje.
Nos, most egy egészen friss, 2016-os kísérletben, japán kutatók úgy gondolták, hogy megkísérlik bebizonyítani, hogy vajon ez a vélekedés megállja-e a helyét. A japán iskolarendszer kifejezetten erős stressznek teszi ki a tanulókat, úgyhogy nem csoda, hogy nekik jutott ez eszébe először.  A japán iskolai tanévek végén, illetve felvételik idején például sokkal több fiatal lesz öngyilkos, mint egyébkor.  A teszt, amit kitaláltak ugyan nem nagy létszámú kísérleti személy részvételével zajlott, de az eredmények szignifikánsak lettek.  (A kísérlet absztraktja “Relationships Between Gum-Chewing and Stress.” címmel a pubmeden olvasható el.)

Korábbi állatkísérletekben mások már megállapították, hogy ha a kísérleti állatokat mozgásukban akadályozták, de közben egy fadarabot rágicsálhattak, akkor nem választódott ki az amigdalájukban noradrenalin, ami normál esetekben a stresszre történő természetes reakció.

Az emberekkel történő kísérlet során persze nem kötözték le a kísérleti személyeket,  és fadarabot sem adtak a szájukba, hanem ehelyett hangeffektusokat játszottak le fülhallgatón a csukott szemmel ülő alanyoknak. Két csoportot vizsgáltak, az egyik csoport rágózott a kísérlet alatt, míg a kontrollcsoport nem. Mérték EEG-vel az agyi aktivitásukat, vérnyomásukat, és a szívritmusukat.

Az eredmények azt mutatták, hogy a rágózó csoport szignifikánsan kisebb stresszválaszt adott a kísérlet során, mint a kontrollcsoport.  Ebből következik, hogy a rágózás valóban egy lehetséges stresszcsökkentő módszer.  Éljünk vele nyugodtan. Mellesleg fejlődésben levő gyerekeknél az állkapocs megfelelő fejlődését is elősegíti, ha erősen rágnak. Hozzáteszem, hogy ez akkor ér, ha csukott szájjal teszik. 🙂 Ebben a témában érdemes elolvasni ezt a cikket, a kusza fogakról, és annak okairól.

Mi a különbség a fontos, sürgős és lényegtelen között?

Mi a különbség a fontos, sürgős és lényegtelen között?

tűzoltásVolt már veled is olyan, hogy valaki megkérdezte tőled: „Milyen volt a napod?” És van,  hogy egyszerűen az ember úgy érzi, hogy „nem tudom”. Hogy fogalmam sincs. Egész nap csináltam mindenfélét, intézkedtem, tettem a dolgomat, dolgoztam, vagy suliban voltam, el voltam foglalva ezer dologgal, de valójában elszaladt az egész nap, és nem érzem azt, hogy hasznos lettem volna. Hogy valóban értelmes dolgokat csináltam volna. Valahogy viszi azt embert a tehetetlenség, mint akit reggel meglódítottak, és csak gurul-gurul az egyik kötelező tennivalótól a másikig. Estére meg totálisan kimerülve leül és úgy érzi, hogy bár szüntelenül tevékenykedett, mégsem csinált semmi „igazán értelmeset”.

Ilyenkor kapunk észbe, – én legalábbis, de gondolom talán mások is – hogy ma megint kihagytam egy napot, amikor a céljaimért dolgozhattam volna. És lelkiismeret furdalásom támad, amit aztán gyorsan elhessegetek azzal, hogy de hiszen muszáj volt azt a sok mindent megtennem, mert a kötelességeimet se hanyagolhatom el.  És mégis. Azért a kisördög ott sutyorog a fülembe, hogy „nem létezik, hogy ne tudtál volna fél órát szakítani,”  de én meg ehelyett elolvastam a Facebookot, a Pinterestet, Twittert, meg  böngésztem a netet, és egyébként is csomó olyan dolgot is csináltam, amit nyugodtan hátrébb sorolhattam volna.  És most persze érzem a stresszt, a feszültséget, amikor ráébredek arra, hogy már megint nem tettem különbséget a sürgős, fontos és lényegtelen dolgok között, csak hagytam, hogy vigyenek az események magukkal, anélkül, hogy valóban átgondoltam volna őket. Sőt, ha jobban belegondolok, valójában halogatással és zombizással telt el az egész napom.

Egyébként Eisenhower mátrixnak hívják azt az elvet, ami mentén érdemes végiggondolnunk, hogy hogyan határozzuk meg a dolgok prioritását. A mátrix elemei a következők:

Sürgős és fontos Nem sürgős, de fontos
Sürgős, de nem fontos Nem sürgős és nem fontos

 

A Sürgős és fontos tennivalók azok, amelyeket – ha jót akarunk magunknak, akkor – előre kell vennünk a tennivalóink sorában. Ezek azok, amik a legnagyobb prioritásúak kellene, hogy legyenek. A Nem sürgős, de fontos feladatok azok, amelyek időzíthetők, tervezhetőek, hogy mikor is fogunk velük foglalkozni. Amelyek most még csak fontosak, de sürgőssé is válhatnak majd idővel. A Sürgős, de nem fontos feladatok alacsonyabb prioritásúak,  olyanok, amiket beszoríthatunk a tennivalóink közé ha van rá szabad kapacitásunk, vagy delegálhatjuk őket.  A Nem sürgős, nem fontos tennivalók valójában akár a kukában is végezhetik, vagy jó esetben egyszer, valamikor, ha úgy hozza a sors, akkor elvégezhetők.

Azokon a napokon, amikor képes vagyok ezek a pontok mentén eltervezni a napomat, és nagyjából meg is tudom valósítani azt, amit elterveztem, olyankor az általános stressz szintem is alacsonyabb, és a nap végén is úgy érzem, hogy hasznos voltam.  Ha meghatározzuk a prioritásainkat, és képesek vagyunk úgy tölteni a napunkat, hogy be is tudjuk tartani őket, akkor egyrészt hatékonyabbak is leszünk, másrészt egy lépéssel közelebb  is kerülünk a céljainkhoz.

Azokon a napokon, amikor csak hagyom magam sodortatni az árral, olyankor estére feszült leszek, és azzal a rossz érzéssel fejezem be a napot, hogy már megint elvesztegettem az időt.  Ebbe a mátrixba egyébként akár az is belefér, hogy magunk számára is biztosítsunk időt. Nem csak az a fontos és sürgős, ami munka. Az is lehet Fontos és sürgős, hogy kipihenjük magunkat, hogy feltöltődjünk. Az is Fontos és sürgős, hogy sportoljunk, pihenjünk, relaxáljunk, meditáljunk, különben előbb-utóbb képtelenek leszünk elvégezni a munkánkat, betegek leszünk és kidőlünk. Mondhatjuk akár azt is, hogy a feltöltődés ugyanolyan fontos és sürgős feladat kellene, hogy legyen, mint az élet minden más tennivalója. Mégis hajlamosak vagyunk ezeket hátrébb sorolni. Ugyanakkor tény, ha éppen valami megmérettetésre készülünk, munkahelyi prezentáció, egyetemi vizsga, vagy bármi más nagyobb horderejű dolog, olyankor persze vannak időszakok, amikor ezek prioritása a legfontosabb. Mindazonáltal ha a pihenést is a fontos kategóriába tesszük, sőt be is tervezzük az életünkbe, az sokkal jobb érzést fog okozni.  Ha a lazulás nem a mindennapi halogatásaink részeként kerül az életünkbe, – mint amikor üres, zombi tekintettel lapozgatjuk a közösségi médiát, és egyszer csak azt vesszük észre, hogy elment az egész szombat, vasárnap, vagy akár a hétköznapok is anélkül, hogy értelmes, hasznos, pozitív dolgot csináltunk volna.

Hogyan találjuk meg a helyes válaszokat az internet adatrengetegében?

Hogyan találjuk meg a helyes válaszokat az internet adatrengetegében?

döntésBe kell, hogy valljam, engem az internet léte elvarázsol. Én már éltem akkor, amikor a “www” még nem létezett. Akkor voltam tizenéves, amikor még éppen hogy elkezdődött ez a digitális forradalom, így van összehasonlítási alapom a korábbi viszonyokkal. Régen, ha valami információhoz akartam jutni, meg kellett vennem egy könyvet, vagy el kellett mennem a könyvtárba órákig keresgélni, hogy végül vagy megtaláljam, amit kerestem. Vagy nem. Inkább nem. Végignyálaztam csomó könyvet, hogy hozzájussak egyetlen egy információhoz. Máskor meg megkérdezhettem ismerőseimet, tanáraimat, aztán vagy tudtak válaszolni, vagy nem.

Most  meg pillanatok kérdése, beütöm a keresőbe, és szinte azonnal megtudom, hogy hogyan ápoljam a filodendront, vagy hogy melyik macskaféle mekkora, netán mit tegyek, ha eltömődött a lefolyóm. A kétszavas információktól egészen akár egy komplett faház összerakásáig, mindent megtalálhatok. Imádom, hogy az internet segítségével, az állandó információéhségemet el tudom látni magyarázatokkal.

Csakhogy. Csakhogy ha valami számomra fontosat keresek, akkor nem mindegy, hogy amit találok, az helytálló-e. És a google felsorakoztat több ezer, százezer találatot, amik között egymásnak totálisan ellentmondó vélemények is vannak.

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha valamit sokan mondanak, akkor az minden bizonnyal igaz. Bármilyen kérdést is akarunk kibogozni, egészen biztos, hogy mind az egyik, mind a másik, (vagy harmadik, negyedik, sokadik) válasznak is van támogatója, aki bizonyítékokkal is alátámasztja az elméletét.  (Igyunk tejet, vagy sem? A zsírtól hízunk, vagy a szénhidráttól? Kardio, vagy HIIT? Vegetáriánus, vagy húsevő? ) Tele van az internet életmódváltoztató tanácsokkal, hogy hogyan legyél szebb, jobb, karcsúbb, sportosabb, elégedettebb, egészségesebb. Diéták, egészségpraktikák, sporttanácsok tömkelege. Nagy valószínűséggel mindegyikben van igazság, részigazság. Tévedések és hiányok is, mert senki sem tévedhetetlen, és még kevésbé mondható tökéletesnek. Ráadásul, ami valakinek beválik, egyáltalán nem biztos, hogy a másiknak is jó. Ezért aztán ezekből a megtalált apró részletekből kell összeraknunk a számunkra megfelelő valóságot.

A nagy kérdés elsősorban az, hogy ez a valóság jó-e, megfelel-e nekem? Azt rakom-e össze magamnak, ami az előnyömre fog szolgálni? Egészségesebb leszek tőle fizikailag, lelkileg, vagy sem?

Ugyanakkor ezeket a kérdéseket már eleve megelőzik azok, hogy egyáltalán megtalálom-e a szükséges információt? Aztán, hogy hogyan döntök arról a bizonyos megtalált tudásról? Elhiszem, vagy sem? Elfogadom, vagy elutasítom? A következő az, hogy átültetem-e a gyakorlatba azt, amit olvastam? Mennyi ideig? És talán itt eldőlhet, hogy jót választottam-e. Kicsit olyan, mintha nap, mint nap egy szerencsejátékot játszanánk, ahol a százezer lehetőségből random kiválasztva néhányat, eldöntjük, hogy az most valóban jó lesz-e nekünk. Gondoljunk csak arra, hogy évtizedekig abban a hitben éltünk, hogy a koleszterin káros, és bele fogunk halni, ha egy kicsit magasabb az érték. Most meg mára már kiderült, hogy az egész nem igaz, és a koleszterin magasabb szintje valójában nem jár emelkedett stroke kockázattal. Ellenben a koleszterincsökkentők hosszú távú szedése megnöveli a cukorbetegség kockázatát, meg még más problémákat is okoz. (Újabb kutatások szerint az alacsony koleszterinszint növeli a halál esélyét.) Így akik évekig, – mostanra már évtizedekig szedték – ezeket a gyógyszereket, azok nemcsak hogy közönséges szerencsejátékot játszottak az életükkel, hanem inkább egy halálos orosz rulettet. Mi a stressz, ha nem ez?

Mit hihetünk el? Hogyan dönthetjük el, hogy amit olvasunk, az előnyünkre fog vajon szolgálni, ha belevágunk? Sajnos nincs erre tuti válaszom. De persze nem is lehet, hiszen épp az előbb írtam, hogy valójában nehéz bíznunk bármelyik netre kirakott anyagban.  Amit én írok, abban sem kell feltétlenül megbízni. 😛 Bármilyen jó szándékú az ember, attól még tévedhet. A pokolba vezető út is… 🙂

Azt viszont le tudom írni, hogy mi az én módszerem arra, hogy eldöntsem, elhiszem, vagy sem, amit találok. Először is a legfontosabb a józan ész. Triviálisan hangzik, de olyan sokan bedőlnek mindenféle csodaszer hirdetésnek, hogy mégis kénytelen vagyok írni róla. Ami azonnali megoldást ígér, az nekem rögtön gyanús. 🙂 Nyilván vannak kivételek, de azok kivételek.

A következő szempontom az, hogy alá legyen támasztva az állítás. Legyenek hivatkozások, és ne csak egy másik pletykalapra. Ha mondjuk néhány tudományos cikk van mögötte, akkor lehet, hogy érdemes elolvasni. Ugyanakkor még ez sem feltétlenül jelenti azt, hogy az állítás helytálló, – lásd koleszterin kérdés. (Újabban a zsír vs. szénhidrát.)

A harmadik döntési elv lehet, ha elgondoljuk, hogy az állítás vajon hogyan illeszkedik bele az evolúcióba? Passzol hozzá, vagy ellene megy? Szeretjük azt hinni, hogy az ember valami egészen különleges teremtmény ezen a világon. Valóban, ami az észbeli képességünket illeti, az valóban különleges. De azon kívül minden más: amit eszünk, ahogy élünk, ahogy mozgunk, szaporodunk, azaz fizikailag éljük az életünket, az bizony mind nagyon, nagyon mélyen meghatározódik az evolúciós örökségünk által. Attól még, hogy az eszünkkel eldöntjük, hogy mondjuk városi életet élünk, és a nap 90%-ában különféle lakásnak és munkahelynek álcázott félhomályos barlangokban tartózkodunk, és előre csomagolt, ételnek látszó tárgyakat eszünk, attól még a testünknek kell(ene) a napfény, a szabad levegő, a mozgás, és a friss étel. Akárhogyan is akarjuk, nem írhatjuk felül ezeket következmények nélkül.

Negyedik elvként a saját személyiségemet, adottságaimat is hozzáveszem. Olyanokat például, hogy hány éves vagyok, milyen súlyú, mennyire fitt? Mennyire passzol az adott tanács az életstílusomhoz? Olvastam például több könyvet, cikket a hatékonyságról, halogatásról, időgazdálkodásól. Ezekben többen is ajánlották különböző listák készítését. Ami valószínűleg sokaknak hasznos, de én a magam részéről nem vagyok egy túl lelkes listaírogató, (max. bevásárló listák), vagy ha mégis próbálkoztam vele, pillanatok alatt elvesztettem, vagy csak simán nem tartottam magam hozzá. Úgyhogy ezek a tanácsok az én személyiségemhez nem illeszkedtek, akármennyire is jó gondolatok.

Ezeken kívül még szerintem érdemes az olyan tanácsokat is megfontolni, amelyek 50-100 éves tapasztalatokat összegeznek. Afféle, – “már a nagymamáinknál is bevált” módszereket, akár háztartásbeli, akár egészségi problémáról van szó. Hihetetlenül hasznos praktikákra bukkanhat az ember itt-ott. Persze ezek sem feltétlenül elfogadandók, itt is inkább csak a józan ész szűrőjén keresztül válogassunk. 🙂

Ja, és végül, de nem utoljára: Ne állj meg a keresésnél a google első-második oldalánál. (Hacsak nem valami nagyon egyszerű dologról van szó.) Lapozz tovább és tovább, olvass el minél többet. Ha valami fontos dologról van szó, akkor én időnként akár az 50+ oldalig is eljutok, mire meggyőződöm arról, hogy amit találtam, az helyes és igaz, és végül döntök valami mellett.

Kedves olvasó, te hogyan döntesz? Mi alapján hiszel el dolgokat és ha nem, akkor miért nem? Ha van olyan szempontod, ami szerint választasz, és úgy érzed érdemes hozzátenni ehhez a listához, szeretettel várom a kommentekben.

 

 

Stresszkezelés introvertált vagy extrovertált módra

Stresszkezelés introvertált vagy extrovertált módra

audrey_hepburnSokan érezzük úgy, hogy túl stresszes az életünk. Mindannyian kezeljük is valahogy a minket érő stresszeket, de kérdés, hogy mennyire vagyunk hatékonyak ebben? És mi befolyásolja azt, hogy a stresszcsökkentő eljárásaink megfelelnek-e számunkra, vagy sem?

Sok stresszel foglalkozó cikk ad olyan tanácsokat, hogy menjünk el stresszkezelő csoportokba, ahol például szerepjáték révén megszabadulhatunk a stressztől, vegyünk egy forró fürdőt, esetleg kapcsolódjunk ki a barátainkkal, menjünk el velük mondjuk egy koncertre, szórakozóhelyre, hogy kieresszük a gőzt. Ezek jó tanácsok, de vajon egyformán jók az extrovertáltaknak, és  jók az introvertáltaknak is?  Azt hiszem az introvertáltak zsigerből érzik, hogy a fentebb felsoroltak között csak egy van, ami nekik megfelel, a többi közel sem annyira fényes javaslat számukra. De, hogy ne csak zsigerből mondjuk rá egy dologra, hogy ez jó, amaz meg nem, nézzük kicsit szisztematikusabban a kérdést.

Az alábbi táblázatban, (a teljesség igénye nélkül) az extrovertált és az introvertált személyiség néhány jellemzője látható:

Extrovertált Introvertált
A külvilág energizálja. A belső világa energizálja.
Kifelé forduló Befelé forduló
Beszédes Csöndesebb
Előbb cselekszik, aztán gondolkodik. Előbb gondolkodik, utána (talán) cselekszik.
A széles körű tapasztalatot értékeli. Az elmélyült ismereteket értékeli.

Ha így egymás mellé tettük a két személyiségtípust, akkor ebből kiindulva könnyebben meg tudjuk találni a megfelelő stresszkezelő módszert is mindkettő számára. Haladjunk végig a táblázat sorain:

Az extrovertáltak, akiket a külvilág doppingol, azoknak olyan stresszmentesítő programot érdemes keresnie, ahol a külső ingerek segítségére lesznek a mindennapi stressz leküzdésében, mint például egy vacsora a haverokkal, barátokkal, egy buli, vagy egy koncert. Az introvertáltaknak ezek a helyzetek nemhogy stresszcsökkentő hatásúak, hanem többnyire inkább növelik bennük  a stresszt. Gondolom nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy annak, aki introvertáltnak érzi magát, ennek az ellentétét kell keresnie, azaz inkább otthon leülni egy jó könyv társaságában, esetleg elmenni egy erdei sétára,  vagy venni egy forró fürdőt. Az introvertáltak akkor tudják a napi stresszt legjobban kezelni, akkor tudnak igazán feltöltődni, ha minden nap sikerül szakítani maguknak időt arra, hogy egy valamennyit egyedül lehessenek. (pl. Egy introvertált anyuka, otthon, két kicsi gyerekkel nagyságrendekkel nagyobb kihívás előtt áll, mint egy extrovertált  anyuka.)

Az extrovertáltak beszédesebbek lévén, szívesen beszélik ki mindenféle nyűgjüket, bajukat, megosztják másokkal a különböző problémáikat. Ez számukra nagyon felszabadító lehet. Az introvertáltak általában csöndesebbek, és bár ők is megbeszélnek a családdal, barátokkal dolgokat, de nehezükre eshet egy-egy kisebb-nagyobb, vagy akár komolyabb problémát megtárgyalni másokkal. Ha ezt a helyzetet érzi igaznak magára valaki, akkor számára az csökkentheti a stresszt, ha például elkezd naplót írni, amibe nyugodtan kiírhatja magadból a nehézségeket. Az introvertáltak amúgy is általában szívesebben kommunikálnak írásban, mint mondjuk telefonon, így a naplóírás különösen jó szolgálatot tud tenni. Pszichológusok ehhez még hozzá szokták tenni azt is, hogy érdemes a naplóbejegyzéseket egy-egy hálát adó gondolattal zárni.  Így nem eshetünk abba a hibába, hogy a napló csak egy panaszáradat lesz, hanem megteremtjük az egyensúlyt a pozitív és negatív gondolatok között.

Az extrovertáltak számára egy hirtelen jött javaslat, mint amikor például felhívja őket egy ismerős, és aznap estére ajánl valami programot, az nagyon jól jöhet. Szívesen ugranak bele olyan ad-hoc eseményekbe, amik egy kis pezsgésben való feltöltődést ígérnek nekik.  Introvertáltak számára ez a legtöbb esetben megint csak inkább stressz, mint pihenés. Nekik, még ha egy héttel korábban meg is kapták a meghívót, még akkor is bizonytalan, hogy el fognak-e menni, és nem választják-e inkább otthon egy film megnézését, mint a társaságot. Számukra általában könnyebb és stressz-mentesítőbb az, ha előre tudnak tervezni, és fel tudnak készülni az eseményekre.

A táblázatunk utolsó tétele, a széles körű, illetve a elmélyültebb ismeretek másféleképpen való értékelése volt. Ha például meghirdetik az edzőtermek éjszakáját, amikor egy jeggyel végi lehet látogatni  több edzőtermet is egy este, az egy egy sport iránt érdeklődő extrovertáltnak kiváló kikapcsolódás, stresszoldás lehet. Ugyanezt az introvertáltak sokkal kevésbé fogják izgalmasnak tartani. Mivel őket egy-egy téma mélyebb ismerete többnyire jobban izgat, érdemesebb olyan programokat keresniük, amik egy általuk kedvelt területről nyújthat újabb információkat. Teszem azt ha maradunk a sportnál, akkor nekik sokkal inkább feltöltődést ígér egy olyan előadás, vagy bemutató, amit például az általuk kedvelt sport egy elismert képviselője tart az őket érdeklő területről.

Összességében egy introvertáltnak a mindennapi stressz kezelésben az szokott bejönni, ha valami olyan tevékenységgel foglalkozhat, amit lehet egyedül csinálni,  pl. meditáció, jóga, könyv olvasás, filmnézés, zenehallgatás (mindezt otthon), vagy amikre lelkileg felkészülhet, előre megbeszélt programok, pl. kirándulás,  illetve olyan időszakok, amikor nem kell készültségben állnia, pl. kikapcsolt telefon, „kikapcsolt ”kommunikáció.

Introvertáltakat feltölti:

  • egyedül csinálható hobbi tevékenységek
  • programok, amire fel tud lelkileg készülni
  • olyan időszakok, amikor egymaga lehet, és ki tud kapcsolódni a mindennapi kommunikációból

Az extrovertáltaknak ahhoz, hogy a stresszt könnyebben kezeljék ugyanezeknek a tevékenységeknek a csoportos változata a megfelelő. Számukra is stresszcsökkentő lehet a meditáció, a jóga, egy film megnézése, ha mindezt barátokkal, csoportban teheti.  Az előre tervezett programok is, de az ad-hoc események is lehetnek jó stresszcsökkentők számukra.  A kikapcsolt kommunikáció talán kevéssé nekik való, hacsak nem egy nagyobb társasági kirándulás az, amikor félreteszik a mobiltelefont a társaság kedvéért.

Extrovertáltakat feltölti:

  • csoportos hobbi tevékenységek
  • ad-hoc események, tervezett programok
  • kommunikációt igénylő események, társasági szórakozások

Mindazonáltal akár introvertált, akár extrovertált valaki, a megfelelő stresszcsökkentő módszer megtalálásában az segíthet legjobban, ha tudatosítjuk, hogy mi az, ami erőt ad számunkra, és mi az, ami kimerít.  Ehhez legjobb módszer az önmegfigyelés,  amikor például este végiggondoljuk, hogy az adott nap eseményei milyen hatással voltak ránk.  Mivel az intro-extroverzió egy spektrum két végpontja, és a többség valahol ezen a skálán belül helyezkedik el, ki közelebb, ki távolabb a végpontoktól, ezért könnyen lehet, hogy egy kissé kevésbé extrovertáltnak a magányos, otthoni meditáció nagyon jó megoldás lehet a stressz kezelésében, míg egy, a társasági életet  jobban kedvelő introvertáltnak a barátokkal töltött idő is kiváló kikapcsolódás.

Könyvek a mindfulness meditációról (és még két másik)

Könyvek a mindfulness meditációról (és még két másik)

Már többször is szó volt itt a blogon arról, hogy a stressz csökkentésére egy nagyon hatékony módszer a meditáció. Rengeteg féle meditáció létezik, és a legjobb megtanulni azokat, valamilyen tanfolyamon. Ha azonban nincs lehetőségünk tanfolyamra menni, mert olyan helyen lakunk, ahol ilyesmi nem elérhető, vagy egyszerűen csak időnk nincs rá, akkor érdemes a youtube-hoz, vagy könyvekhez fordulni. Most három könyveket ajánlok, amelyek bevezetnek a mindfulness meditációs technikába, illetve a hátteréről is információkat szerezhetünk.

Ezeken túl ajánlok még két másik könyvet is, egy átfogó, sokféle meditációt felvonultató gyüjteményt.


kabat-zinnAz egyik kedvencem Jon Kabat-Zinn: Bárhová mész, ott vagy – Éberségmeditáció a mindennapi életben c. könyve. Ebben a könyvben az éber figyelem meditációról kapunk ismereteket. Elménk hajlamos a gépies működésre és arra, hogy elveszítse a kapcsolatot a “most”-tal, azzal az egyedüli idővel, amelyben élünk, növekedünk, érzünk, szeretünk. Többnyire nem vagyunk ébren a jelen pillanatban feltáruló különleges szépségek és lehetőségek számára. Az éber figyelem lényegében a felébredettségről szól, a meditáció pedig nem más, mint a jelen pillanat éberségének módszeres kifejlesztése. 

https://www.libri.hu/konyv/jon_kabat-zinn.barhova-mesz-ott-vagy.html


szondyUgyancsak az éberségmeditációról szól, vagy angol kifejezéssel, a mindfullnessről egy magyar pszichológus, Szondy Máté munkája. A címe:  Megélni a pillanatot – Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája. Kutatások szerint az átlagember ébren töltött idejének 47%-ban gondolatai elkalandoznak attól, amit tesz. Ennek azonban ára van: amikor elménk csapong, lényegesen kevésbé érezzük magunkat elégedettnek, mint amikor jelen vagyunk a pillanatban. A tudatos jelenlét nem más, mint figyelmünk irányításának különleges módja az “itt és most”-ra.

https://www.libri.hu/konyv/dr_szondy_mate.megelni-a-pillanatot-1.html


blackSzintén mindfulness téma Anna Black gyönyörű kiadású könyve: Tudatos jelenlét- Mindfulness a mindennapokban. Aki hagyja, hogy figyelme elkalandozzon attól, ami éppen megtörténik vele, az lemarad saját életének tekintélyes részéről. Elszalaszt sok apró, értékes pillanatot, legyen az egy szép épület látványa munkába menet, egy szerető gonddal elkészített étel íze, vagy a felismerés, hogy szeretteinknek szükségük van ránk. Aki tudatosság nélkül él, és nem ismeri saját hibáit és belső erejét, az elmulasztja személyiségfejlődésének lehetőségeit.

https://www.libri.hu/konyv/anna_black.tudatos-jelenlet.html


gaudingHa valami átfogóbbat keresnél esetleg, akkor ajánlom Madonna Gauding-tól a Meditáció bibliája könyvet. Ebben 140 meditáció van leírva, könnyen követhető „használati utasítással”. Ezek a meditációk nem kötődnek valláshoz, hanem a modern, rohanó életünkben a mindennapi sttresszoldást, megnyugvást segítik elő. A Libriben jelenleg nem kapható, de talán más könyvesboltokban, antikváriumban, vagy könyvtárban tudsz hozzájutni egy példányhoz.

https://www.libri.hu/konyv/madonna_gauding.a-meditacio-bibliaja.html

Illetve angolul megtalálhatod az Amazonon ezen a linken.