A választás szabadsága?

A választás szabadsága?

Megosztom:

oraEgy nap elég időm lesz. Elég időm lesz megtenni azt, amit szeretnék. Elég időm lesz felkészülni karácsonyra, és nem az utolsó pillanatban a tömegben vásárolni. Elég időm lesz a arra, hogy elmenjek újra futni, elég időm lesz arra, hogy egészséges kajákat főzzek vacsorára. Elég időm lesz felkészülni a nyelvvizsgára, vagy elég időm lesz elolvasni a könyveket, amiket kinéztem magamnak.  Elég időm lesz kipihenni magamat, és annyit aludni, amennyire szükségem lenne.

Nem tudom, hogy elérhető-e ez az állapot egyáltalán. Valószínűleg nem. Mindig újabb és újabb vágyak, ötletek, tennivalók gyűlnek össze, és egyszerűen a nap nem áll annyi órából, ahányra szükségem lenne. Gyakorlatilag annyi tevékenységet szeretnék bezsúfolni az életembe, amennyit fizikai képtelenség lenne elvégezni. Ezért aztán csalódom. Csalódom magamban, mert a nyelvvizsga be nem látható távolságba kúszik, mert a futás ma is elmarad, pedig szép idő van.

A matek pedig elég egyszerű:

adott a rendelkezésre álló idő, (T) és az az idő, amit a valamire szeretnénk fordítani (V)

Ha T ugyanannyi, vagy nagyobb, mint V, akkor minden rendben, de ha T kisebb, mint V, akkor baj van.  Akkor egyenes út vezet a csalódáshoz, amikor nem végzünk a teendőinkkel, amikor úgy érezzük, hogy állandóan rohanunk, de soha nem érünk a dolgunk végére. Amikor állandó időhiányban szenvedünk.

Az antropológusok szerint úgy 100 ezer évvel ezelőtt az őseinknek sokkal több szabadideje volt. Heti 15-20 órát töltöttek vadászattal, gyűjtögetéssel, és a fennmaradó időben olyan dolgokkal foglalkoztak, ami nem tartozott szorosan az életfenntartáshoz.  Pihenés, játék, gyerekekkel  foglalkozás.  stb.  Ahogy egyre komplexebbé vált az élet, a mezőgazdaság kialakulásával úgy vált egyre hosszabbá a munkaidő, annyira, hogy mostanra már a napi 10 óra munka sem ritkaság, hanem mondhatni  elvárás a munkáltató részéről. És a munkaidő után még otthon is vannak tennivalók.

Mondhatjuk, hogy „nincs ingyen ebéd” hiszen ahhoz, hogy azt az életszínvonalat el tudjuk érni, amire vágyunk, ahhoz sok pénzt kell keresni, ergo: sokat kell dolgozni. Egzisztenciális dilemmába botlunk, amikor ezt a kérdést megpróbáljuk  felfejteni. Kell a pénz, hogy megvegyük a laptévét, gyümölcscentrifugát, vagy bármit, de az időnket viszont feláldozzuk a civilizáció oltárán. Ha viszont nem keresünk annyit, akkor persze nemcsak a nagy lakásra, házra, de a nyelvtanfolyamra, vagy karate tanfolyamra sem lesz lehetőségünk, mert nem lesz rá pénzünk.

Körbe vagyunk véve lehetőségekkel, amik mind vonzóak számunkra.  Azonban minél több választási lehetőségünk van, annál elégedetlenebbek leszünk.  Ha 50 dolog közül lehet választani,  vagy kettő közül, akkor az ötvenből sokkal kevésbé valószínű, hogy a legjobbat ki tudjuk szúrni.  Egyszerűen nincs időnk, energiánk arra, hogy minden szempontot figyelembe vegyünk.  A legegyszerűbb dolgunk akkor van, ha nincs választási lehetőség, csak egy adott kimenetel létezik.  Ha már választani kell, akkor az feszültséget jelent, és elégedetlenséget is, mert a választásunkat később megbánhatjuk.

Egy kísérletben diákoknak fotótanfolyamot hirdettek, ahol azt mondták, hogy a tanfolyam ingyenes, de az egyik csoporttól azt kérték, hogy a végén a legjobb képet, amit csináltak, fel kell ajánlani a tanfolyam számára.  A másik csoport számára viszont hagytak választási lehetőséget, hogy felajánlhattak egy képet, de egy héten belül még módosíthatták a választásukat.  Később letesztelték, hogy mennyire voltak elégedettek, és azok, akik választhattak, sokkal kevésbé érezték magukat elégedettnek a fotó kiválasztásában, mint azok, akiknek nem volt lehetősége választani.

Szóval azon mélázom most, vajon a napi választásainkban, amikor eldöntjük, hogy mire szakítunk idő, mibe fektetünk energiát, és mennyit, vajon mennyire tudunk elégedettek lenni? Tudunk-e úgy lavírozni a vágyaink, kötelességeink, és lehetőségeink között, hogy a döntéseinket később ne bánjuk meg túlságosan?

A rendelkezésünkre álló idő minden nap 86.400 másodperc.  Minden nap. Ennyiből gazdálkodhatunk. Mi fér ebbe bele? Nem akarunk néha túl sokat?

Megosztom:
Comments are closed.