A döntés is stresszt okoz – Mi az a döntési fáradtság?

A döntés is stresszt okoz – Mi az a döntési fáradtság?

Megosztom:

dontesA legtöbb ember akkor megy el az edzőterembe, amikor valamit változtatni akar, amikor valami különösképpen nem tetszik önmagán. Akár a fogyás a cél, akár az, hogy némi izmot magára pakoljon, – a cél az, hogy valami változzon. Ez azonban sok-sok RAM-ot igényel az agytól. A változáshoz nem elég annyi, hogy külsőleg történjen valami velünk, hanem , – ami tulajdonképpen még fontosabb, – hogy a változás belül történjen meg, a tudatunkban. (Ha belül nem változunk, akkor ez teljesen alá fogja ásni a terveinket. Ilyen az is, amikor nagy nyeremények sokszor nagyon hamar kifolynak a nyertesek kezéből, mert a gondolkodásukat nem tudták megváltoztatni.)

Rengeteg időt eltöltünk azzal, hogy keresgélünk: Mit együnk? Hogyan eddzünk? De  nem foglalkozunk azzal, hogy: Hogyan gondolkozzunk? Mindjárt megpróbálom megmagyarázni. Simán felszaladnak ránk a kilók, amikor például esténként chipset majszolunk. De itt nem a chips a lényeg, hanem az, ahogy gondolkozunk, ott van az eb elhantolva. Ha csak megszabadulnánk a chipstől, és helyette mondjuk mandulát rágcsálunk, az ideiglenesen persze működik, de csak rövid távon, és az nem elég. Amint kissé több stressz, szorongás, feszültség van bennünk, nagyon hamar visszajönnek az egészségtelen kaják a tányérra. Ugyanez érvényes a sportra is. Egy rövid ideig elmegyünk futni, edzeni, de amint valami nehézség adódik, annak is vége.

Azaz a gondolkodásunkban van valami, ami előbb-utóbb akadályt képez előttünk. A kérdés, hogy vajon mi ez?

Nos kutatók szerint naponta 3-4 órát is eltöltünk naponta azzal, hogy különböző dolgoknak ellenállunk.  Kezdve a reggeli felkeléssel, amikor szívünk szerint még ott heverésznénk az ágyban egy jó darabig, folytatva azzal, hogy szívesebben üldögélnénk a reggeli tea, kávé mellett, beszélgetve, de el kell indulni dolgozni. Ha már elindultam, akkor döntenem kell, hogy buszra, vagy villamosra szálljak? stb..stb… És ez így megy egész nap. És az, hogy állandóan döntenünk kell, és ellent kell állnunk valamiféle késztetésnek, ez bizony az agyat rettentően elfárasztja. A döntési készségünk szó szerint totálisan kimerül a nap folyamán, felemésztve minden akaraterőnket. Mindehhez még hozzájárul az is, hogy nem vagyunk egyformák.  Van, aki élete során olyan helyzetekbe került, hogy ez a készsége erősebbé vált, és vannak, akik jobban ki vannak szolgáltatva saját maguknak.

A kutatások szerint, minél alacsonyabban iskolázott valaki, és minél szegényebb körülmények között él, annál kevesebb az akaratereje, amikor például végigsétál egy szupermarket több ezer árut tartalmazó polcai előtt.  De aki magasabb végzettséggel rendelkezik, többnyire az is több dologgal jön ki, mint amit felírt a bevásárló listájára. És persze amíg vásároltunk, minden egyes tétel, ami a kosárba kerül egy-egy döntést jelent. Vegyem-e meg a drágább, de egészségesebb terméket, vagy az olcsóbb másikat?

És hogy mindezt még fokozzuk, azok, akik fogyókúráznak, azoknak különösen stresszes a döntés, ugyanis a kalóriahiány és a vércukor ingadozások számottevően csökkentik a döntési képességet. A Dartmouth Egyetem kutatása szerint a kalóriahiányban szenvedők rosszabbul teljesítettek az akaraterő teszten. Azok, akik szénhidrátot kaptak, azok  a teszt során 50%-al több akaraterőt mutattak. Sajnos ez a hatás mindössze 1-2 órán át tartott. Az a csoport pedig, akik fehérjét és némi glukózt kaptak, azoknál az akaraterő növekedése 3-4 órára nyúlt.

Kérdés, hogy mit is kezdjünk ezekkel az információkkal?
Talán, ha igyekszünk kevesebb döntéshelyzet elé állítani magunkat a nap folyamán, akkor nem fárad el túlságosan a döntéshozó énünk, és marad még annyi akaraterőnk délutánra, hogy elmenjünk futni. Magyarán pl. ne tervezzünk bevásárlást a kocogós napokra. És lehetőleg ne menjünk éhesen vásárolni, mert olyankor a rosszabb, egészségtelenebb kaják mellett döntünk. Az is segíthet, ha megpróbálunk jó szokásokat kialakítani, mert ha valamit megszokásból csinálunk, akkor annál a dolognál egyszerűen nincs szükség döntésre. Akkor visz minket az automatikus szokás, és ilyenkor talán nem terheljük túl a döntéshozó rendszerünket.

Megosztom:
Comments are closed.