A Diderot hatás, avagy miért akarunk olyan dolgokat, amire nincs is szükségünk?

A Diderot hatás, avagy miért akarunk olyan dolgokat, amire nincs is szükségünk?

Megosztom:

diderotDenis Diderot a nagy francia Enciklopédia főszerkesztője nem volt gazdag. Egészen 1765-ig, amikor a dolgok megváltoztak. Akkoriban már 52 éves volt, és annyira szegény volt, hogy amikor a lánya férjhez ment volna,  nem tudott számára hozományt adni. Ekkor úgy döntött, hogy eladja a könyvtárát, és abból telik talán majd a hozományra. Amikor Nagy Katalin orosz cárnő, – aki Diderot pártfogója volt –  ezt meghallotta, elküldött egy ügynököt Párizsba, hogy a szentpétervári udvar nevében vegye meg a könyvtárat. Azonban a könyveket nem vitette el, hanem továbbra is Diderot-nál hagyta, kinevezvén őt könyvtárosnak, és még ezen felül lakhatást és fizetést is biztosított számára.

Ekkor vett Diderot magának egy vörös öltözéket. Ezután azonban minden elromlott. Az öltözet gyönyörű volt. Annyira szép, hogy a hirtelen minden egyéb tulajdona kopottnak, és ócskának tűnt mellette.  Ő úgy írta ezt le, hogy nem volt „egység” a dolgai között. Úgyhogy vett egy damaszkuszi szőnyeget a régi helyett.  Aztán úgy érezte, ez sem elég, és vett szobrokat a lakásába, új tükröt, és a fonott széket is száműzte, helyére egy bőrfotel került.

Mint a dominó. Azaz a Diderot hatás azt jelenti, amikor egy új dolog birtoklása egy olyan vásárlási spirálba dönt, ami mindegyre újabb és újabb dolgok megszerzését vonja maga után. Olyan dolgokét, amik korábban soha nem hiányoztak a boldogságunkhoz, most azonban sürgető kényszert érzünk a megvásárlásukra.

Gondolom sokunknak ismerős ez a helyzet. Amikor veszek például egy új nadrágot, akkor jövök rá, hogy ehhez az új nadrághoz bizony jó lenne egy szép új cipő is, mert a régi nemcsak kopott, de még nem is illik hozzá. És ha már van új nadrág és cipő, akkor bizony kell egy új felső, vagy kardigán, póló.

Vagy ha beiratkozunk egy fitness klubba, ezzel az is jár, hogy úgy érezzük a széttaposott tornacipő nagyon gáz, és jönnek egyrészt a fitness ruhadarabok,  és/vagy térd- és csuklóvédők, másrészt meg elkezdik bevenni magukat az otthonunkba a különböző fitness kiegészítők. Először csak egy-két kézi súlyzó, súlyosabb esetben a futógép, vagy az öcsém által nemes egyszerűséggel csak „szobainas”-nak nevezett multifunkciós edzőgép, ami kitölti a szoba egynegyedét. (Rossz esetben néhány hét után már nem lesz más funkciója, csak annyi, hogy ráaggassuk az este levetett ruhánkat.)

Férfiemberek számára ilyen az, amikor végre lehetősége nyílik valami barkácsolásra. Ahhoz természetesen kell mindenféle szerszám. Eleinte elég lehet egy fúró, de aztán hamar kiderül, hogy kell az a csiszológép is, mert a kézicsiszolóval túl macerás megcsinálni, és kiderül, hogy pillanatszorító nélkül sem nagyon lehet élni. Ha van pillanatszorító, akkor kell sarokszorító is, és a satu is nagyon gyorsan létkérdéssé válik. No meg persze flex nélkül a férfi nem férfi.

Vajon hogyan lehet ezt visszaszorítani? Egyáltalán kell? Nos, amíg van pénzünk,  és van helyünk  is ahová tegyük a tárgyakat, addig megtehetjük, hogy engedünk a Diderot hatásnak. De egy idő után a sok cucc kinövi a lakást, és a pénzünk sem biztos, hogy lépést tart a vágyainkkal. De sokunkban fel sem merül, hogy nem azért vesszük meg a sokadik bármit, mert arra múlhatatlan szükségünk lenne, hanem azért, mert az éppen megvett új dolog mellett a régi cuccaink ósdinak, idejétmúltnak hatnak. Mert a legújabb IPhone-t nem tehetem a korábbi tokjába, tehát új tokot kell vennem, mert tok nélkül nem maradhat!  És új fülhallgatót. És ha új az IPhone-om, akkor meg milyen gáz már, hogy a laptopom közel három éves.  Nem futnak rajta a legújabb játékok. Pfűűű…

Nos ki-ki eldöntheti, hogy mennyire igazak rá a fentiek.  Mindenesetre álljon itt egy-két ötlet is, hogy hogyan tartsuk kordában a vásárlásainkat.

  • Ha veszünk egy valamit, akkor szabaduljunk meg egy másik tárgytól. Elajándékozhatjuk, vagy el is adhatjuk, és ha eladjuk, akkor talán még rá is jövünk arra, hogy a két éve még százezerért megvett akármit, ma csak tíz-húszezerért tudjuk eladni. Szóval ez talán nem a legjobb biznisz.
  • Kipróbálhatjuk például, hogy milyen egy hónapig vásárlás nélkül. (Természetesen az élelmiszerek, tisztító-tisztálkodó szerek kivételével.)  Milyen az, ha egy hónapig nem veszünk semmi új használati tárgyat?
  • Próbáljuk meg a sóvárgást elengedni.  (Ami nagggyon nehéz. 🙂 ) De azért feltehetjük magunknak a kérdést, vajon muszáj újat venni valamiből akkor is, ha a használatban levő még működik? Vagy ha probléma van vele, akkor esetleg még javítható?
  • Próbáljuk meg amennyire csak lehet kikerülni a reklámokat. Legalább otthon, ha már az utcán nem tudjuk. Mondjuk a tévéből vegyük fel a filmeket, amik érdekelnek, és nézzük meg őket úgy, hogy áttekerjük  benne a reklámokat. Dobjuk ki a reklámújságokat. Ömlenek ránk a reklámok és manipulálnak minket, beeszik magukat a tudattalanunkba. (Ha megveszed azt az új bármit…akkor nagyon menő leszel!)  Végiglapozunk egy Ikea, vagy más katalógust, és egyből úgy érezzük, hogy az, ahogy élünk, nem elég jó. Nem elég szép, nem elég otthonos, nem elég divatos.

Nyilván nem minden vásárlásunkat követi a Diderot hatást, sőt, idős korra áteshet az ember a másik végletbe is. Nagymamám nagyjából 70 éves kora körül mondta azt nekem egyszer, amikor megkérdeztem, hogy miért nem vesz egy új télikabátot a régi helyett, hogy „minek arra a kis időre”. És az a „kis idő” még 21 év lett, mert végül 91 éves volt amikor meghalt.

forrás: http://jamesclear.com/diderot-effect

Megosztom:
Comments are closed.